Autó: V8 szimfónia: Hamilton és a valaha készült legerősebb Mercedes S-osztály Budapesten

Autó: V8 szimfónia: Hamilton és a valaha készült legerősebb Mercedes S-osztály Budapesten

A fővárosi Formula-1 partin a hétszeres világbajnok mellett a 800 lóerőnél is erősebb Mercedes-AMG S 63 E Performance is tiszteletét tette.

Míg a Ferrari a Shellel karöltve a Gresham-palotában tartott F1 rendezvényt csütörtök este, addig a Mercedes a Duna másik oldalán, a budai várnegyed egyik luxuséttermében rendezett hasonló eseményt.

A Mercedes Formula-1 partiján Lewis Hamilton is jelen volt, illetve hivatalosan itt debütált Magyarországon a valaha készült legnagyobb teljesítményű gyári Mercedes S-osztály.

© László Ferenc

© László Ferenc

A Mercedes-AMG S 63 E Performance nemcsak jelenletével, hanem hangjával is emlékezetessé tette az estét. Az ismert producer, iamyank nevével fémjelzett V8 szimfóniát kifejezetten erre az alkalomra komponálták, és a hat vonós mellett a sportos új luxusautó motorja adta elő.

Az egyedi zeneművet az alkotó által dedikált vinyl lemezen vihette haza az a licitáló, aki a legtöbbet ajánlotta a jótékonysági árverésen – a Mercedes magyar képviselete által kiegészített összeget a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat számára ajánlották fel.

21 colos kerekek, karbon-kerámia fékrendszer

© László Ferenc

Egyedi hangszer

© László Ferenc

Az AMG S 63 E Performance gépházteteje alatt egy 612 lóerős és 900 Nm-es produkcióra képes 4 literes biturbó V8-as benzinmotor található, ami mellett egy 190 lóerős és 320 Nm-es villanymotor is található a plugin hibrid hajtásláncban.

A 802 lóerős összteljesítményű, illetve nem kevesebb, mint 1430 Nm nyomatékú összkerekes sportszedán 3,3 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra, és a gyorsulásának adott esetben csak 290 km/h-nál szakad vége.

A 2,6 tonnás és 5,34 méter hosszú Mercedes-AMG 13,1 kWh kapacitású akkumulátora ideális esetben 33 kilométeres elektromos hatótávot tesz lehetővé.

© László Ferenc

© László Ferenc

A közelmúltban volt szerencsénk alaposan meghajtani a valaha készült legerősebb AMG-ként jegyzett GT 63 S E Performance-t, melynek hasonló hajtáslánca 843 lóerőt, illetve 1470 Nm-t szabadít rá az aszfaltra.

Ezzel a négyajtós kupéval 2,9 másodperc alatt tudható le a 0-100-as sprint, a végsebesség pedig 316 km/h magasságában alakul.

© László Ferenc

A most debütált Mercedes-AMG S 63 E Performance magyarországi alapára 91,7 millió forint, az extrákkal alaposan megpakolt kiállított kocsi ára mintegy 115 millió forint.

Viszonyításképp, a 18 centiméterrel hosszabb és 612 lóerős 6 literes biturbó V12 motorral szerelt Maybach S680 itthoni indulóára 95,5 millió forint. Nemrégiben részletes tesztben számoltunk be a csúcs Maybach szedán egy 120 millió forintos példányáról.

A Maybach S680 nem a sportosságra, hanem a luxusra van kihegyezve

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG