Orbánék újabb ingatlanok kisajátításával és további kiváltságokkal hoznák jobb helyzetbe a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet

Nem tudta maga alá gyűrni a tanárképzést a kormány, ezért kivételezett helyzetbe hozott „saját” egyetemén indíttatna ilyen szakot – olvasható az e heti HVG-ben.

Az Orbán-kormány által alapított Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) számára einstandolna a kabinet több józsefvárosi lakóházat és egy nemrég bezárt iskolát – derül ki a HVG e heti számából. A lakóépületekben jelenleg a kerület birtokában lévő szociális lakások vannak, amelyek rehabilitációjára már tervek is készültek, az önkormányzatnak pedig sem kellő számú csereingatlana, sem anyagi forrása nincs a lakók kiköltöztetésére.

Az NKE az ingatlanfosztogatást azzal indokolja, hogy új, pedagógusképző karral bővítik az egyetemet, amelyen a tervek szerint már jövőre megindul az oktatás. Emlékezhetünk rá, nem ez az első alkalom, hogy az NKE kisajátítaná a körülötte lévő ingatlanokat, a Magyar Természettudományi Múzeumnak is emiatt kellett költöznie.

A kormány azonban nem csak ingatlanokkal, de a meglévők mellé újabb privilégiumokkal látná el az intézményt. Arról, hogy a kormány hogyan igyekszik még előnyösebb helyzetbe hozni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet és ez milyen hatással lehet az ország legjobb tanárképző egyetemeire, a hvg360-on és a csütörtökön megjelenő HVG hetilapban olvashat további részleteket.

HVG