A XXI. Század Intézet legújabb elemzése a török és lengyel önkormányzati választások eredményeit a két országban tavaly lezajlott választások kontextusába helyezve értelmezi, valamint Magyarország számára is releváns tapasztalatokra világít rá.
Mint írják, Recep Tayyip Erdoğan, valamint az általa vezetett Igazság és Fejlődés Párt (Adalet ve Kalkınma Partisi, röviden AKP) annak ellenére aratott történelmi győzelmet tavaly májusban, hogy a török líra elképesztő értékvesztése nyomán megélhetési válság alakult ki: 2022 októberében a 85 százalékot is meghaladta az infláció mértéke. Erdoğan újraválasztási esélyeit a gazdaság általános gyengélkedésén túl jelentősen megnehezítette a több mint 45 ezer áldozatot követelő földrengés tragédiája is.
lyen körülmények között került sor az önkormányzati választásokra Törökország 81 tartományában március 31-én, amelynek keretében a választók városok polgármestereire, a megyei/városi közgyűlések, valamint a kerületi önkormányzati vezetés összetételére is szavazhattak. Országosan az Özgür Özel által vezetett Köztársasági Néppárt (Cumhuriyet Halk Partisi, CHP) – némileg meglepő módon – önállóan indulva is képes volt vereséget mérni az AKP-ra. Pedig az előjelek baljósak voltak: 2019-ben az ellenzék koordinálva is csak egy hajszállal volt képes elhódítani az ország két legnagyobb városának vezetését, Isztambulban Ekrem İmamoğlu, míg Ankarában Mansur Yavaş mögé beállva. Az idei választáson azonban a szövetség felbomlott, a CHP pedig bármiféle együttműködés nélkül 81 megyeszékhelyből 35-öt elhódított – ezzel
szemben az AKP csak 24-et.
Lengyelországban a Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość, PiS) az AKP-hoz hasonlóan habár megnyerte hazája választását 2023 októberében, potenciális koalíciós partnerek híján végül mégis ellenzékbe szorult. Pedig a PiS-nek gazdasági nehézségekkel sem kellett szembenéznie, a lengyel gazdaság az elmúlt évek kedvezőtlen környezete – főképp a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború, valamint ezeknek követkeményei – ellenére erős maradt.
Tehát új időszak kezdődött Lengyelországban, és ennek következtében a merőben más körülmények között futott neki a
helyhatósági választásoknak a PiS, mint az AKP Törökországban. Mindamellett a Tusk-kormány mozgásterét jelentősen korlátozza, hogy a PiS színeiben politizáló Andrzej Duda köztársasági elnöki megbízatása még 2025-ig érvényes, noha a politikus jóval szűkebb hatáskörrel rendelkezik, mint a török államfő.
A lengyelországi helyhatósági választások összképét tekintve tektonikus változásokra nem került sor a legutóbbi, 2018-as megmérettetéshez képest, csupán néhány tartománnyal kevesebbet sikerült elhódítania a PiS-nek. Igaz, a korábbi kormánypárt némileg teret vesztett 2018-hoz képest, a vártnál mégis jobban szerepelt, és még leggyengébb állapotában, támogatottságának tíz éve nem látott mélypontján is képes volt a legtöbb szavazatot begyűjteni. Mindezt ráadásul úgy, hogy az állami médiát a Tusk-kormányzat – az általa korábbiakban bírált, erőszakos módon – teljesen ellenőrzése alá vonta.
Az idei, 52 százalékos részvételi adatok még a hat évvel ezelőtti, 55 százalékos részvételtől is elmaradtak, amelyből az a következtetés vonható le, hogy nincs semmiféle elsöprő lendületű társadalmi igény az „illiberalizmus elleni” küzdelemre, ahogyan azt a nyugati értelmezés rendre sugallja. Sőt, a politikai palettán a PiS-től jobbra álló, a fősodor által rendre szélsőjobboldalinak titulált Konföderáció 7,2 százalékos eredménye ennek szintén az ellenkezőjét sugallja, hiszen a párt hat évvel ezelőtt még nem is létezett – írja egyebek mellett az intézet a közleményében.
Írta a Magyar Hírlap
