Vasárnap is rajthoz állt a Formula-E mezőnye az olaszországi Misanóban a forduló második versenynapján. A szombati nap a kaotikus futamot követően kisebb botránnyal ért véget, miután a győztes Antonio Felix da Costát pár órával a leintés után diszkvalifikálták a versenyről egy technikai szabálysértés miatt.
A ma délelőtti időmérőn a mclarenes Jake Hughes szerezte meg a pole-pozíciót. Jean-Éric Vergne tegnaphoz hasonlóan ismét a második rajtkockából indulhatott a DS volánja mögött, őt pedig a tegnap nullázó bajnoki esélyes Porsche-pilóta, Pascal Wehrlein követte. A szombati győztes Da Costa a mezőny végéről vágott neki a második misanói ePrix-nek, miután a kvalifikáció csoportkörében törölték a legjobb köridejét.
Szinte egyszerre kapta el a rajtot az élmezőny, így a pozíciók nem változtak az első pár kanyarban. A meglepően tisztán alakult helyezkedés közepette a jaguaros Nick Cassidy jött fel a harmadik helyre.
A támadó módot Hughes és Vergne vették fel a leghamarabb az élmenők közül, majd Cassidy és Wehrlein is követték a példájukat. Tegnaphoz hasonlóan most is szinte folyamatosan változott a sorrend, bár most talán kissé kevésbé fogták vissza magukat az élen haladók az energiaspórolás jegyében. Az utolsóként rajtoló, tegnapi ideiglenes győztes Da Costa már a hetedik körre felhozta magát a top tízbe.
A verseny harmadánál egy rövid biztonsági autós fázis vetett véget egy időre a folyamatos pozícióváltásoknak, miután Robin Frijns Envisionje kötött ki a kavicságyban. Ekkor épp a pozitív meglepetésnek bizonyuló Nico Müller állt az élen az Abt autójával.
Mire a többség másodjára is aktiválta az extra energiát, a bajnoki éllovas Oliver Rowland és a regnáló világbajnok Jake Dennis is beszállt a csatába a sor elején. Eközben Da Costa hétvégéje csak tovább romlott: a portugálnak ki kellett mennie a bokszba egy új első szárnyért egy összeérést követően, ezzel visszaesett az utolsó helyre.
Tíz körrel a vége előtt Rowland és Wehrlein kissé elhúztak a többiektől, kemény csata zajlott az angol és a német között a vezetésért. A futam fináléjához közeledve a Nissan versenyzőjét folyamatos nyomás alatt tartotta a porschés, Dennis pedig Müllert és Cassidyt igyekezett feltartani a második dobogós eredményéért a hétvégén.
Szinte biztosnak tűnt a Wehrlein-Rowland egy-kettő, az utolsó körben viszont jött a dráma: az utóbbi Nissanjából kifogyott az energia, így pontot sem szerzett a hirtelen lelassuló pilóta. Pascal Wehrlein simán behúzta a győzelmet tegnapi nullázása után, Dennis pedig második helyével Wehrleinnal holtversenyben vezeti a világbajnokságot. Nick Cassidy egészítette ki a dobogó hármasát a drámai végjáték után.
Most egy hét pihenő következik az elektromos széria mezőnyének, utána pedig Monaco legendás utcáira látogat a Formula-E.
formula.hu