Támogatás kérhető a kisállatok ivartalanítására

Támogatás kérhető a kisállatok ivartalanítására

MH/MTI
2023. szeptember 12. kedd. 12:55

Magyarországon sokkal több állatot szaporítanak, mint amennyi felelős gazda van, ez is oka, hogy a kóborrá váló egyedek száma nem csökken, ennek megakadályozására elsősorban az ivartalanítással van a legnagyobb esély – írta keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely 2023 második felében háromszáz állat ivartalanítását támogatja. Az egyesület szerint a lehetőségnek köszönhetően több ezer potenciálisan túlszaporított állattal lesz kevesebb.

Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője a közleményben kiemelte: évek óta hangsúlyozzák a felelős állattartás fontossását, mivel főképp a falvakban, illetve városok külső területein szabadon szaporodhatnak az állatok. Az állatmenhelyek, a gyepmesteri telepek felelőtlen emberek miatt nehezen működnek – írták. 2022-től az állatok szaporítása egyébként is büntethető cselekmény, így mindenkit  az állatok ivartalanítására buzdítanak a kóborrá váló egyedek számának csökkentése érdekében.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület kínálta lehetőségről az érdeklődők a társaság honlapján, illetve a közösségi oldalán, ITT tudhatnak meg részleteket.

Írta a Magyar Hírlap