Kezeljük a felfázást antibiotikumok nélkül

Bizonyos kólibacilus-törzsek nem a különböző szennyezett élelmiszerekkel kerülnek az emésztőrendszerünkbe. Egyes baktériumok szinte már születésünktől a normál bélflóra tagjai, tipikus vastagbél-baktériumok, amelyeknek a más kórokozók elleni védelemben, valamint a B- és a K-vitamin termelésében is jelentős szerepük van. Megtalálhatóak még a bőrön, a nemi szerveken és a garat nyálkahártyáján is. Túlszaporodva azonban – különösen a toxint termelő fajok – kórokozóvá válhatnak. Gyulladást okozhatnak például az intim területeken, felelnek néhány sebfertőzésért, ritkább esetben epehólyaggyulladást, agyhártyagyulladást is okozhatnak, illetve a húgyúti fertőzések 80-90 százaléka mögött is E. coli fertőzés áll.

Öt nagy törzse ismert:

  • enteropatogén E. coli – A tápszerrel táplált csecsemők számára jelent igazán veszélyt, de az egyéves kor körüli gyermekeknél is vizes hasmenést okozhat. Nagy csíraszám mellett a felnőttek is megfertőződhetnek vele. 
  • enterotoxint termelő E. coli – Leginkább a fejlődő országokban fertőződhetünk meg vele, így az utazók betegségének hívott, hasmenéssel járó tüneteket is ennek a törzsnek a számlájára írhatjuk. A harmadik világ országaiban jellemző a megjelenése, ahol a víz és az élelmiszer szennyezettsége okozza a fertőzést.
  • enteroinvazív E. coli – Ez a törzs szinte minden jellemvonásában megegyezik a vérhasnak nevezett betegséget okozó baktériumokkal, általában fertőző vagy tünetmentes hordozó egyaránt továbbfertőzhet vele. Toxintermelő képessége miatt fájdalmas, görcsös rohamokat okozhat. Szennyezett ivóvízzel és élelmiszerekkel kerülhet az emésztőrendszerbe.
  • enteroaggregatív E. coli: Ahogyan az összes többi törzs esetében, leginkább a hasmenéses tünetekkel mutatják a mérgezés első jeleit. 
  • enterohaemorrhágiás E. coli – Komolyabb tüneteket produkál, mint más törzsek. A csaknem tíz évvel ezelőtt Németországban észlelt, friss növényi csírák okozta mérgezést is ez a típus váltotta ki. Legkomolyabb tünete a friss vérrel színezett széklet, gyógyítását néhány esetben intenzív osztályon, szteroid kúrával végzik, mert veseelégtelenséget, vérszegénységet is okozhat, sőt néhány esetben halálos is lehet.

Hogyan küzdjük le a fertőzést?

Akár emésztőszervi, akár húgyúti fertőzésről legyen szó, amíg az immunrendszerünk erős, a fertőzés pedig enyhe, akkor orvosi segítség nélkül, néhány egyszerű praktikával általában 2-4 nap alatt kilábalhatunk a betegségből. Ha azonban a szervezetünk legyengült vagy a baktériumok komolyabb gyulladást okoznak, olyankor már csak az antibiotikumos kezelés segít a fertőzés visszaszorításában. A gyakori antibiotikum-szedés miatt azonban kialakulhat antibiotikum-rezisztencia is. A baktériumok antibiotikumokkal szembeni rezisztenciája napjainkban az orvostudomány egyik legégetőbb, megoldásra váró problémája. A nem megfelelő, illetve túlzott antibiotikum-használat miatt ugyanis évről évre meredeken emelkedik a szövődményes halálesetek száma. A legutóbbi becslések szerint évente akár 1,5 millió ember halhat meg az antibiotikum-rezisztencia miatt, és ez a szám 2050-re akár az évi 10 milliót is elérheti.

Milyen esetekben alakulhat ki antibiotikum-rezisztencia?

  • Ha alapvetően nem lett volna szükség az antibiotikumos kezelésre, azaz a betegséget más módon is kezelhették volna.
  • Ha az antibiotikumos kezelés túl gyakori.
  • Ha az alkalmazott dózis alacsonyabb vagy éppen ellenkezőleg, magasabb a szükséges terápiás szintnél.
  • Ha a páciens az antibiotikumos kezelést az előírtnál hamarabb abbahagyja.

Az antibiotikumos terápia ráadásul nemcsak a kártékony E. coli baktériumokat, hanem a jótékony mikroorganizmusokat, így például az egészséges bél- és hüvelyflóra egyensúlyáért felelős baktériumokat is elpusztítja. Így védőköpenyünk tovább gyengül, veszít ellenállásából, és emiatt újabb fertőzés alakulhat ki. Ezért szerencsésebb, ha még az enyhe tünetek megjelenésekor növényi gyógyszerekkel (fitoterápiával) igyekszünk megelőzni a betegség súlyosbodását, mert így jó eséllyel elkerülhetjük az antibiotikumok szedését. A hólyaghurutra utaló első panaszokat a hüvelyflóra pre- és probiotikumos kezelésével, folyamatos folyadékpótlással, illetve az altest melegen tartása mellett gyógynövények segítségével is kezelhetjük.

De milyen gyógynövényeket használjunk?

Elsősorban gyulladáscsökkentő, természetes antibiotikumként ható gyógynövényeket, melyeknek használatával mégsem alakulhat ki antibiotikum-rezisztencia, így biztonsággal alkalmazhatók.

Orvosi medveszőlőlevél

Ez a gyógynövény arbutin-tartalmának köszönhetően baktericid hatású, azaz elpusztítja a baktériumokat. Aktív hatóanyaga a vizelettel ürül, így képes a húgyutakat fertőtleníteni, márpedig ez nem mindegyik antibakteriális anyagot tartalmazó gyógynövényről mondható el. A kutatások szerint a medveszőlőlevél 74 különféle, húgyúti fertőzést is okozó mikroba, köztük az E. coli ellen is hatásos. Baktériumölő tulajdonsága mellett gyulladáscsökkentő, illetve enyhe vízhajtó hatása is ismert. Hogy elkerüljük a medveszőlőlevél-tea kellemetlen ízét, valamint a gyomor- és bélrendszert irritáló hatását, alkalmazzuk inkább a gyógynövényből készült tablettákat.

Cickafarkhajtás

A női szervekre gyakorolt hatása miatt a nők gyógynövényeként tartják számon. Orvosolja a hüvely-, húgyhólyag- és méhgyulladást, enyhíti a görcsöket és felpezsdíti a vérkeringést. Jó hatású a vesére, továbbá a női medence minden szervére.

Apróbojtorján

Amilyen sokoldalú, olyan finom is: más gyógyteákkal szemben az apróbojtorján nemcsak nagyszerű gyulladáscsökkentő, amely száj-, torok-, illetve gyomorgyulladások esetén alkalmazható, hanem igazán jóízű is, és már 6 éves kortól gyermekek számára is kínálható. Bevethetjük hólyaghurut vagy hüvelygyulladás esetén, de külsőleg, pl. sebgyógyításhoz lemosószerként is alkalmazható.

Csalánlevél

A legrégebben alkalmazott gyógynövények egyike, méghozzá nem véletlenül. Sokoldalúsága miatt egyszerre segít a méregtelenítésben, a mozgásszervi panaszokon, de használják a prosztatanagyobbodás kezelésére, továbbá gyulladások ellen is kitűnő.

Mezei zsurló

A vese és a húgyutak gyógynövénye. Nemcsak a gyulladást szorítja vissza, hanem a vesekő és a vesehomok kihajtásában is segítséget nyújthat. Nagyszerű méregtelenítő, de köszvény és reuma esetén is használható, sőt vérzéscsillapítóként is megállja a helyét.

Tőzegáfonya

Ha felfázásról beszélünk, sokaknak elsőként a tőzegáfonya jut az eszébe. Nemcsak az immunrendszert erősíti, hanem megakadályozza, hogy a kórokozók megtapadhassanak a húgyhólyag falán, így kiválóan alkalmazható elsősorban a megelőző terápia részeként.

Diólevél

Az egyik legsokoldalúbb gyulladáscsökkentő a gyógynövények között. Mindenféle gyulladás esetén igen hasznos, mivel nemcsak baktériumölő hatású, hanem a gombákat és a vírusokat is elpusztítja. Képes gyógyítani az ekcémát, a bőrgyulladást, a felfázást, de külsőleg is használható lemosóként égési sebekre és különféle fekélyekre.

Körömvirág

Megbízható, kedvelt gyulladáscsökkentő gyógynövény, amely nemcsak felfázás esetén, hanem a menstruációs problémák, illetve a változókori tünetek enyhítésében is segítséget nyújthat. Külsőleg hámosító, sebgyógyító, fertőtlenítő hatású.

Kamilla

Nagyanyáink kedvenc gyógynövénye, amely kiváló gyulladáscsökkentő hatása mellett fertőtlenít és a lázat is csillapítja. Megnyugtatja az idegeket, csökkenti a stresszel járó kellemetlen tüneteket és emésztési panaszok ellen is kiváló.

Bevethetünk továbbá természetes vízhajtókat is, amelyek segítenek kimosni a baktériumokat a húgyutakból, ezzel is gyorsítva kiürülésüket a szervezetből, csökkentve a fertőzés súlyosbodásának esélyét:

Nyírfalevél

Baktérium- és vírusölő hatása kiemelkedő, emellett erős vízhajtó is, így segít átmosni a húgyutakat, miközben csillapítja a lázat, fertőtlenít, valamint erősíti az immunrendszert.

 Aranyvessző

A felfázás első számú gyógyteája. Nagyszerű vízhajtó, akár a kisebb vesekövek kihajtásához is használható, de hasznos kiegészítő kezelés lehet hólyaghurut és vesegyulladás, valamint Candida okozta hüvelygomba esetén is.

Phytotec Hungária Bt.

HVG