Tényleg fenyegető-e a Ferrari versenytempója a Red Bullra?

Bármily furcsának is hangzik, a Red Bull a 2023-as évadnyitó Bahreini Nagydíj óta először sajátította ki az első rajtsort a Formula-1-ben. Ebben persze főként az játszik szerepet, hogy Sergio Perez csaknem egy év, a tavaly május eleji Miami GP óta először kvalifikált az első kettő közé. A mexikói egész hétvégén érezhetően közelebb van az idén eddig pole-ok tekintetében verhetetlen Max Verstappenhez, mégsem feltétlenül csak a Red Bullról szólhat majd a vasárnapi Japán Nagydíj.

Kezdésként vessük össze a 2023-as és az idei időmérős köröket! Most különös érdekességgel szolgál ez az összehasonlítás, hiszen a suzukai futam átkerült őszről tavaszra, azaz alig fél év telt el az előző évi nagydíj óta – igaz, ez természetesen a körülmények enyhe változásával (konkrétan hűvösebb időjárással) is járt.

f1-gyorsulas-suzuka-csapatok

A RaceFans.net portál összegzése alapján készített diagramból megállapítható, hogy mindenki többet gyorsult a 2023-as Japán Nagydíj időmérője óta, mint a Red Bull – amely szintén csaknem hét tizeddel futott jobb kört. Azaz nem véletlenül érezték azt Verstappenék, hogy mindenki közelebb került hozzájuk a tavalyi állapothoz képest: tavaly csaknem hat tizeddel előzte a holland a második Oscar Piastrit, most a Red Bullhoz legközelebb kerülő másik McLaren-pilóta, Lando Norris három tizeden belülre került.

A legnagyobb előrelépést az Aston Martin produkálta, amely tavaly ősszel épp visszaesőben volt, most viszont felfelé ívelő tendenciát mutat: a zöldek csaknem 1,8 másodpercet (!) faragtak az előző évi idejükhöz képest. De egy másodpercnél nagyobb gyorsulást mutatott a Stake, a Haas és a Mercedes is, míg a Red Bull mellett az Alpine javított a legkevesebbet, ami magyarázza is az erősorrendben történt visszaesésüket.

Egy tényező volt a mezőny általános közeledése mellett, amely már péntek óta némi bosszankodással tölti el a Red Bullt Suzukában, ez pedig a versenytempó. Verstappen és Perez is utalt arra az időmérőt követően, hogy a hosszabb etapok most nem annyira meggyőzők, mint voltak az előző versenyeken, a holland pedig külön is kiemelte, hogy főként a Ferrari tűnt erősnek a versenytempó tekintetében.

f1-ferrari-redbull-suzuka

Helmut Markót valóban már az első szabadedzés óta bosszantotta Charles Leclerc hosszú etapja, a szombati kvalifikációt követően pedig a csapatfőnök Christian Horner is figyelmeztetett: „Úgy vélem, látható, hogy a versenytempók változatosabbak, és az is egy kihívást jelentő tényező, hogy ebben a hűvösebb időben hogyan fognak viselkedni a gumik. Biztos vagyok benne, hogy érdekes futam lesz, és örülök, hogy elölről indulhatunk.”

A tegnapi eső és szemerkélés miatt az FP2 gyakorlatilag használhatatlan volt, ez pedig azt eredményezte, hogy a csapatok jelentős része a szombat délelőtti tréninget is a versenytempó csiszolására (is) fordította. Így ekkor is teljesítettek hosszú etapokat, amelyek valóban érdekes képet festenek a várható erőviszonyokról a Red Bull és a Ferrari közötti csata vonatkozásában.

A Motorsport.com szaklap összegzése szerint a két élgárda közül ismét Leclerc produkálta a legjobb hosszú etapot: a közepes keveréken 13 kör alatt 1:36,204-es átlagot teljesített, ami csaknem fél (!) másodperccel volt erősebb, mint a jobbik Red Bull-os versenyszimuláció, amelyet Perez futott tíz körön át ugyanolyan típusú abroncson.

f1-perez-suzuka-redbull-2

Nyilván a szokott módon nehéz kalkulálni az üzemanyagszintekkel és a motormódokkal, de kétségtelen, hogy valóban erősnek tűnt a Ferrari formája – aligha véletlen, hogy az időmérőt követően Marko hálát adott az égnek, hogy Leclerc csak a nyolcadik pozícióba kvalifikálta magát egy olyan pályán, ahol a monacói saját bevallása szerint is igen nehéz előzni, míg Sainz elé még Norris is befért a McLarennel. Ezek tényleg megnehezíthetik a Ferrari dolgát, ha egyáltalán valóban lehetne esélyük a Red Bull ellen.

Leclerc egyébként maga nem tudott választ adni arra, hogy miért hiányzott a tempója az időmérőn (bár tegyük hozzá: a négyhelynyi távolság ellenére alig egy tizedmásodperccel maradt csak el Sainztól), egyedül azt említette meg, hogy a gumik üzemi hőfokra melegítésével adódnak nehézségei idén már nem először. Ez egyébként akár összefüggésben is lehet azzal, hogy a Ferrari javult versenytempó és gumikezelés tekintetében: óvatosabban bánik az SF-24-es az abroncsokkal, ami viszont azzal is járhat, hogy nehezebb megfelelő tartományba hozni.

f1-sainz-ferrari-suzuka

A Red Bull-osok észrevételei ellenére a jobb helyzetből startoló ferraris azonban igyekezett elhessegetni annak gondolatát, hogy harcba szállhatnak a győzelemért: „Mindig nagyon lassúnak tűnnek pénteken, aztán vasárnap 20 másodperccel kikapunk tőlük. Kicsit rejtegetik magukat, mert tudják, hogy ez az erősségük. Talán kicsit közelebb vagyunk, de nem fogunk fél másodpercet találni holnap” – fogalmazott Sainz.

A spanyol hozzátette: Suzuka eleve egy mumuspályájuk, és a hosszú gyors kanyarok jelentik azt a területet, ahol „a Red Bull és a McLaren egyértelműen előttük jár”. Igaz, ettől függetlenül biztos benne, hogy más helyszíneken nyerhetnek még idén versenyeket. A melbourne-i győztes tehát úgy érzi, ez most Japánban nincs benne a pakliban a pálya sajátosságai miatt a biztató etapátlagok ellenére sem.

A Red Bull-osok főként a Ferrarit emlegették fenyegetésként a japán hétvége eddigi részében, de ahogy Sainz is említette, nem szabad elfeledkezni a tavaly Suzukában kettős dobogót ünneplő McLarenről sem. Norris a harmadik, Piastri a hatodik helyről vághat neki a vasárnapi viadalnak. Előbbi nem teljesített hosszú etapot az FP3 során, utóbbi a lágy gumin – amely idén valós opció lehet, de erről majd később – produkált 1:36,975-ös átlagot, ami elmaradt a Ferraritól és a Red Bulltól.

f1-norris-mclaren-suzuka

Érdekesnek tűnik egyelőre a Mercedes helyzete, mert bár Lewis Hamilton és George Russell csak a hetedik és kilencedik helyeket kaparintották meg a rajtrácson, az atmoszféra egészen más az Ezüst Nyilaknál, mint az előző fordulók során. Különösen Hamiltonon érződik a pozitivitás: pénteken még csak az idei legjobbnak nevezte a W15-ös viselkedését Suzukában, szombaton viszont már úgy fogalmazott, hogy az elmúlt három szezonban most érződött a legjobbnak a versenygép.

Hamilton is a lágy abroncson futott versenyszimulációt a szombati szabadedzésen: a Motorsport.com értékelése alapján 1:35,985-ös átlagot mutatott a hétszeres világbajnok, viszont komoly gumikopás jelentkezett nála az etap végére, ahol 1:34 végi tartományból 1:37 elejébe lassult vissza. Russell 1:35,3-as szimulációt teljesített, méghozzá közepeseken és 14 körön át – azaz ez még Leclerc-énél és Perezénél is jobb volt.

f1-hamilton-mercedes-suzuka-1

A felsőház ötödik alakulata, az Aston Martin szempontjából természetesen főként Fernando Alonso adataira érdemes hagyatkozni – most különösen Lance Stroll Q1-es búcsúja után –, a spanyol pedig 1:35,692-es átlagot hozott 11 körön át, méghozzá a kemény abroncsokon. Alonso ráadásul az időmérőn megelőzött egy-egy McLarent és Ferrarit, valamint két Mercedest is, viszont ahogy ő maga is rámutatott: az Aston idén rendszerint egy körön tűnik acélosabbnak. Mindenesetre a korábbinál kisebb különbségek izgalmas versenyfutást vetítenek előre a futamra a mezőny első felében.

Az már a fentebb felsorolt versenyszimulációk alapján is kirajzolódott, hogy az előző évekhez képest változatosabb gumiválasztásokra és taktikákra lehet esély a Japán Nagydíjon. A suzukai pálya nem épp gumikímélő aszfaltja eleve kizárja alapesetben az egykiállásos stratégia lehetőségét, a Pirelli szerint viszont az elsőre logikusnak tűnő közepes-kemény-kemény kombinációt felülírhatja a hűvösebb tavaszi időjárás, ami a lágy abroncsot is behozza a képletbe.

„A lágy 1-1,2 másodperccel gyorsabb a közepesnél. Ez azt jelenti, ha a rajtnál előnyt akarsz egy olyan keverékkel, ami jobb tapadást kínál, ezt fogod választani. Egy rövidebb, 10 körös első etap után pedig mehetsz a lágy-kemény-kemény taktikával, főleg egy erőteljes elévágással” – magyarázta a Pirelli F1-es projektjének vezére, Mario Isola.

f1-verstappen-mclaren-pirelli-suzuka

Igen ám, csakhogy ez a stratégia nem mindenkinél lesz kivitelezhető. A Red Bullnak, a Ferrarinak és az Aston Martinnak (ahogy egyébként a haasos Kevin Magnussennek is, de ő az élharc szempontjából kevésbé releváns) ugyanis egyetlen szett kemény keverékű gumija maradt a versenyre, így ők mindenképp kénytelenek lesznek mással próbálkozni.

Innentől kezdve pedig valóban széles a lehetőségek kínálata. Verstappen tavaly közepes-közepes-kemény taktikával nyert, amit megismételhet holnap is akár, de az említett lágy gumik annyival gyorsabbak, hogy mindenképp kalkulálni kell azzal a keverékkel is – olyannyira, hogy Isola szerint az is elképzelhető, hogy a keményet nem is kell használni, szerinte a lágy-közepes-közepes taktika is működhet.

Akár az az egyébként nem túl gyakori eset is előfordulhat, hogy többeknél mindhárom abroncsopció használatban lesz majd a futam során – ráadásul a sorrend sem egyértelmű, hiszen az első körökben az Isola által említett korai elévágással, míg a verseny végén a könnyebb autók révén lehet hasznos a lágy. „Mindezekkel együtt az elejétől a végéig izgalmas lehet a nagydíj” – összegzett Isola.

És akkor ehhez még vegyük hozzá, hogy az időjárás is közbeszólhat. Egyfelől azzal, hogy a legfrissebb előrejelzések ellenére is érkezhet némi eső a futam idejére, másfelől pedig azzal, hogy még előtte éjszaka vagy a kora reggeli órákban mossa le a fulgumizott réteget az aszfaltról. Mindenesetre a mostani jóslatok szerint egy árnyalattal még melegebb is várható vasárnap, mint az eddigi két nap során – ami szintén megkavarhatja a paklit.

A 2024-es Formula-1-es szezon negyedik futama, a Japán Nagydíj vasárnap magyar idő szerint reggel 7 órakor startol. A rajtrács ide kattintva böngészhető.

formula.hu