A jövő év elején már újra páston lenne Márton Anna

A jövő év elején már újra páston lenne Márton Anna

MH/MTI
2023. szeptember 11. hétfő. 17:24

A korábbi vb-bronz- és Eb-ezüstérmes, 28 éves kardozó sérült térddel negyedik lett a tokiói olimpián, 2021 szeptemberének végén pedig műtéten esett át. Hosszú rehabilitáció és szülés után idén januárban tért vissza a nemzetközi porondra, de úgy versenyzett, hogy nem volt teljesen rendben a térde, majd a júniusi, plovdivi egyéni Eb-n még rosszabbodott is az állapota, így felülvizsgálatra visszatért Németországba. Később speciális rögzítővel vívhatott a júliusi milánói világbajnokságon.

A BVSC nyílt napján az M1 aktuális csatornának elmondta: nem sok pihenője volt, mert el kellett kezdenie készülni, hogy minél jobb állapotban „menjen neki” a szükségessé vált újabb műtétnek.

„Három hete túlestem a csontpótláson, október közepe-vége felé jön a szalagpótlás” – árulta el, hozzátéve, hogy azután izgalmas időszak következik abból a szempontból, hogy jól sikerüljön a rehabilitáció. „Türelmesnek is kell lennem, de nyilván nagyon sokat is kell dolgozni, monoton dolgokat csinálni ahhoz, hogy minél hamarabb páston lehessek. Nem lesz egyszerű időszak, de egy vb-arannyal könnyebb nekivágni ennek a műtétes-rehabilitációs résznek is” – vélekedett.

Kijelentette: nagyon szeretne páston lenni január, február környékén, az utolsó pár kvalifikációs versenyen pedig már csatlakozna „kis csapatához”, az olimpiára pedig százszázalékos formában utazna ki.

A vb-diadalt illetően azt mondta, továbbra sem hiszi el igazán, hogy ez megtörtént velük:

„Kezdem azt érezni, hogy ez így is marad, tényleg egy olyan csoda volt, amit ott átéltünk, hogy ezt sosem fogom megszokni, hál’ istennek.”

A női kardcsapat egymás után kétszer nyert aranyérmet világbajnokságon, de Márton Anna csak a másodiknál lehetett ott. Az újabb győzelemmel a válogatott nagy lépést tett a párizsi részvétel felé, Boczkó Gábor szövetségi kapitány a vb utáni értékelésében úgy vélekedett, „a lányok gond nélkül ki fognak jutni”.

Márton szerint a címvédéssel nagyon magasan van a léc, nagyok az elvárások.

„De ugyanúgy, ahogy a vb-n sem szerettünk volna magunkra pakolni terheket azzal, hogy muszáj megvédenünk a címet, az olimpiára is úgy megyünk ki, hogy szeretnénk kihozni a maximumot magunkból. A cél az, hogy négybe kerüljünk” – mondta, majd úgy folytatta: „Bebizonyítottuk, hogy bármire képesek vagyunk. Szerintem az ellenfelek már nagyon félnek tőlünk, ami mindenképpen előnyt jelent a számunkra. Nagyon szeretnénk a csapattal a négybe kerülni, utána pedig ugyanazt a csodát megcsinálni, mint a vb-n”.

Írta a Magyar Hírlap