Újabb argentin játékost igazolt az Inter Miami – HIVATALOS

Az elmúlt hetek sikeres tárgyalásait követően tető alá hozták az argentin hátvéd MLS-be szerződését…

(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)

A Boca Juniors 2027-ig megújította Marcelo Weigandt lejáró szerződését és a 2024-es naptári esztendő végéig vásárlási opcióval kölcsönadta őt az MLS-ben szereplő Inter Miami csapatának.

A 24 esztendős jobbhátvéd a Xeneize saját nevelésű futballistája, eddig kizárólag kölcsönben hagyta el a csapatot, amikor 2020-2021 magasságában a Gimnasia La Platánál szerepelt. Weigandt a profik közti 2019-es bemutatkozása óta 72 mérkőzésen három gólt és hét gólpasszt jegyzett a Boca színeiben, azonban annak ellenére, hogy tavaly 32 mérkőzésen jutott szóhoz, az új edzőnél 2024-ben még egyetlen percet játszott tétmérkőzésen, és nem is számítanak rá a továbbiakban.

“Izgatott és büszke vagyok, hogy csatlakozhatok egy ilyen ambiciózus klubhoz, mint az Inter Miami. Már alig várom, hogy találkozzak az új csapattársaimmal és kéviselhessem a klub színeit, és mindent beleadva, hogy segítsem a csapatot céljaink elérésében” – fogalmazott az új igazolás.

Weigandt az elmúlt években két-két hagyományos bajnoki címet és argentin szuperkupát, valamint egy-egy Copa de la Liga Profesionalt és Copa Argentinát nyert a Bocával.

A fiatal védő korábban rendszeres szereplője volt a különböző argentin korosztályos válogatottaknak, azonban a felnőtt nemzeti csapatban eddig nem vették őt számításba.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub