Motort cserélt Verstappennél a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/37634
Motort kellett cserélni Max Verstappen autójában a szombati napra: a világbajnok még a pénteki első szabadedzésen hibázott és ütötte oda a Red Bullt egy kerékvetőn, amelynek következtében a padlólemez és a karosszéria is megsérült, azokat már az FP2 előtt javítania kellett a csapatnak.
Mára azonban egy új motort is be kellett szerelni a hiba következtében, de büntetés természetesen nem jár érte, hiszen még csak a második erőforrását kapta meg a címvédő.
Újabb győztessel gazdagodott az F3 Ausztráliában
https://formula.hu/parc-ferme/37632
Szombat éjszaka megkezdődtek a küzdelmek Melbourne-ben, hiszen lezajlott az Ausztrál Nagydíj első versenye, a kisebb juniorkategória sprintje. A 20 körös futamot Laurens van Hoepen és Martinius Stenshorne kezdhette meg az első sorból, mögöttük az ausztrál Christian Mansell és Oliver Goethe sorakozott fel a rajtrácson.
A rajtot követően nem változott a sorrend, azonban gyorsan izgalmas futam alakult ki. Van Hoepen és Stenshorne többször is oda-vissza előzték egymást, mielőtt az ötödik körben utóbbi átvette a vezetést. A hazai Mansell az egyik előzésbe megpróbált beleszólni, azonban összeért Stenshorne-nal, ami miatt megsérült az autója, így lassan visszaesett.
Amellett, hogy folyamatos helycserék zajlottak a pontszerző helyeken, az izgalmakhoz hozzájárult még a bahreini sprintgyőztes, Arvin Lindblad is, aki a második helyig küzdötte fel magát a futam felére. Ezt követően körről körre közelített az élen álló Stenshorne-ra, azonban a tizennegyedik körben megjelent a pályán a biztonsági autó Tommy Smith és Tasanapol Inthraphuvasak ütközése miatt.
LAP 14 / 20
SAFETY CAR
Tasanapol Inthraphuvasak is in the gravel at T1 after contact with Tommy Smith #AusGP #F3 pic.twitter.com/Vkmu8ExNTf
— Formula 3 (@Formula3) March 23, 2024
Három körrel később a biztonsági autó elhagyta a pályát, de Stenshorne meg tudta védeni első pozícióját, így életében először aratott F3-as sikert. A norvég mellett a Red Bull-junior Lindblad és a pole-ból induló van Hoepen állhatott fel a dobogóra. A bajnoki éllovas Browning egy korai technikai hiba miatt körhátrányban fejezte be a futamot.
A többi pontszerző helyet Boya, Goethe, az utolsó kanyarban pozíciót váltó Beganovic és Mini, Bedrin, Dunne és Montoya foglalta el. Az F3-asok főfutama szombat este 23:05-kor kezdődik, a piros lámpák kialvását az olasz Fornaroli-Mini páros várhatja az első két pozícióból.
Reggel ausztrál F1-es időmérő, hajnalban és délután sprintek – a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/37629
Mivel a Formula-1 Ausztráliában versenyez a hétvégén, szombaton is igen korán kell kelnünk, ha nem akarunk lemaradni az időmérőről, hiszen az magyar idő szerint reggel 6 órakor kezdődik majd. Ha viszont a Formula-2 és a Formula-3 sprintfutamáról sem akarunk lemaradni, akkor pláne éjszakáznunk kell (sőt, itthoni idő szerint az F3-asoknak a vasárnapi főversenyre is szombat késő estére esik!) – ehhez képest a MotoGP portimaói és a Superbike-vb barcelonai eseményeit kényelmes időpontban élvezhetjük. Mutatjuk a szombati menetrendet és közvetítéseket:
Szombat
1:15 Formula-3, első futam
2:30-3:30 Formula-1, harmadik szabadedzés
4:15 Formula-2, első futam (M4 Sport)
6:00-7:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
9:00-9:20 Superbike, harmadik szabadedzés (Match4)
11:00-11:15 Superbike, Super Pole (Match4)
11:10-11:40 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)
11:50-12:30 MotoGP, időmérő (Aréna4)
14:00 Superbike, első futam (Match4, Eurosport 2)
16:00 MotoGP, sprintfutam (Aréna4)
16:30-17:30 NASCAR Cup Series, időmérő
23:05 Formula-3, második futam (M4 Sport)
Legyőzheti-e a Ferrari a Red Bullt az F1-es Ausztrál Nagydíjon? Tippjátékra fel!
https://formula.hu/parc-ferme/37631
Ebben a szezonban is folytatódik a Formula.hu Péter Loránd által fejlesztett F1-es tippjátéka: a bajnokság részletei, szabályzata, működése ezen a linken elérhető, és ha csatlakoztok a Formula.hu bajnokságához, akkor minden hónapban nyerhettek, hiszen aki az adott hónapban a legtöbb pontot szerzi, az jutalomban részesül. Egy-két újítással is készültünk a szezonra, vannak új tippelési lehetőségek, és már látszanak is a kiszámolt szorzók.
Részletek a Formula.hu Tippjáték menüpontjában és a https://formula-tipper.com/login oldalon, és ne feledjétek: ahogy tavaly, úgy idén is az időmérő kezdetéig adhatjátok le a tippjeiteket, ami most magyar idő szerint szombat reggel 6 óra. Az Ausztrál Nagydíj pedig az eddig látottak alapján akár izgalmasan is alakulhat, hiszen az adatok alapján a Ferrari most valós eséllyel rendelkezhet a Red Bull ellen, legalábbis az időmérőt illetően.
Játékra fel!
Bastianini az élen Portimaóban, Marquez első bukásával a harmadik
https://formula.hu/parc-ferme/37630
Két edzéssel indult a MotoGP Portugál Nagydíjának programja pénteken. Délelőtt az éjszakai esőzések után még nem volt tökéletes az egyébként már felszáradt aszfalt tapadása, ilyen körülmények között pedig Marc Marquez volt a leggyorsabb, megelőzve a gyomorgondokkal küzdő Maverick Vinalest, valamint a KTM gyári és a Pramac Ducati párosát.
Tétje persze a délutáni egyórás tréningnek volt, hiszen ott dőlt el, melyik tíz motoros jut automatikusan az időmérő második szakaszába. A legjobb időt – 1:38,057-et – ezúttal a gyári Ducatit erősítő Enea Bastianini futotta meg, mögötte Jack Miller lett a második a KTM-mel, Marquez pedig ezúttal harmadikként végzett – annak ellenére, hogy az utolsó percekben egy bukást is begyűjtött, amely a tesztet nem számolva az első volt számára a Ducatival.
Jorge Martin, Brad Binder, Marco Bezzecchi és Vinales követte őt a sorban, és bejutott még a Q2-be a címvédő és vb-éllovas Francesco Bagnaia, valamint a két gyári yamahás, Fabio Quartararo és Alex Rins. Utóbbi épp az újonc Pedro Acostát szorította ki a top 10-ből. Marquezen kívül egyébként elesett még az edzésen Aleix Espargaro, Alex Marquez, Franco Morbidelli és Luca Marini is – utóbbi a többi hondáshoz hasonlóan a sor végén.
A péntek délutáni edzés végeredménye:
1. | Enea Bastianini | Ducati Team | 1’38.057 | |
2. | Jack Miller | Red Bull KTM | 1’38.175 | 0.118 |
3. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1’38.210 | 0.153 |
4. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1’38.288 | 0.231 |
5. | Brad Binder | Red Bull KTM | 1’38.387 | 0.330 |
6. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1’38.409 | 0.352 |
7. | Maverick Viñales | Aprilia Racing | 1’38.411 | 0.354 |
8. | Francesco Bagnaia | Ducati Team | 1’38.541 | 0.484 |
9. | Fabio Quartararo | Monster Yamaha | 1’38.552 | 0.495 |
10. | Alex Rins | Monster Yamaha | 1’38.560 | 0.503 |
11. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1’38.599 | 0.542 |
12. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1’38.635 | 0.578 |
13. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1’38.809 | 0.752 |
14. | Aleix Espargaró | Aprilia Racing | 1’38.812 | 0.755 |
15. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1’38.882 | 0.825 |
16. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1’38.962 | 0.905 |
17. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1’39.048 | 0.991 |
18. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1’39.048 | 0.991 |
19. | Joan Mir | Repsol Honda | 1’39.119 | 1.062 |
20. | Johann Zarco | LCR Honda | 1’39.147 | 1.090 |
21. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1’39.160 | 1.103 |
22. | Luca Marini | Repsol Honda | 1’39.781 | 1.724 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
„Susie nem hagyja, hogy a szőnyeg alá söpörjék a dolgokat” – Wolff
https://formula.hu/parc-ferme/37628
Szerda késő este tette közzé a posztot Susie Wolff, miszerint büntetőjogi eljárást indít a francia bíróságoknál az FIA ellen a múlt decemberi kijelentéseik miatt. Mint emlékezhetünk rá, a Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatot indított a Wolff házaspár ellen, mivel felmerült, hogy bizalmas információkat oszthattak meg egymással, majd mindössze két nap után ejtették is az ügyet. A Mercedest irányító Toto Wolff felesége, az F1 Academy igazgatójaként a FOM alkalmazásában álló Susie Wolff viszont már akkor jelezte, hogy nem hagyja annyiban a dolgot és ki akarja deríteni, mi történt – ennek egy újabb lépése az említett perindítás.
A fejleményekről Toto Wolff az Ausztrál Nagydíj pénteki napján nyilatkozott a Sky Sports F1 kameráinak: „Susie egy erős nő. Nem vesz el senkitől semmit, és mindig követte a meggyőződéseit és az értékeit. És itt ez az ügy, roppant érzelemmentes és gyakorlatias volt ezzel kapcsolatban. Úgy érzi, rosszat tettek, és erről a bíróságnak tudnia kell. Senki sem fogja letéríteni erről az ösvényről, ilyen a személyisége.”
A Mercedes-főnök elismerte, hogy nem az átláthatóság hiányáról, hanem a sport nagyszerűségéről kellene beszélni a Formula-1-ben, ugyanakkor rá kell mutatni a problémákra. „Susie már több hónapja elkezdte ezt a folyamatot, nagyon szorgalmasan tette mindezt, amennyire tudom, és végig fogja ezt vinni. Szerintem az a legfontosabb számára, hogy megtudja, mi történt, és hogy az emberek vállalják a felelősséget, és ne söpörjék a dolgokat a szőnyeg alá. Úgy vélem, sportként minden téren ezt kell tennünk, akár Susie esetéről, akár más csapatok ügyéről van szó” – tette hozzá, vélhetően Christian Horner ügyére is célozva a Red Bullnál.
Bejelentés: Vettel Porsche-hypercart tesztel
https://formula.hu/parc-ferme/37627
A WEC-szezonnyitót megnyerő Penske Porsche autóját fogja tesztelni az F1-ből 2022 végén visszavonuló Sebastian Vettel. A WEC hivatalos bejelentése értelmében a négyszeres F1-es világbajn egy 36 órás teszten vesz részt Spanyolországban, amelyen az istálló az idei Le Mans-i 24 órás versenyre készül majd fel.
Videó: szándékosan nekiment ellenfelének az F3-as pilóta, csak három rajthelyes büntetést kapott érte
https://formula.hu/parc-ferme/37626
Elképesztő jelenetsor: Nikola Tsolov szándékosan nekiment és kiütötte ellenfelét az F3-asok edzésén, miután sérelmezte, hogy az korábban feltartotta őt. A másik meglepetés az, hogy a felügyelők úgy látták, hogy ez egy „elkerülhető” baleset volt, és nem szándékos, így mindössze három rajthelyes büntetéssel megúszta.
Balesetek tarkították a juniorok időmérőit
https://formula.hu/parc-ferme/37624
Ausztráliába is elkísérték a juniorkategóriák az F1 mezőnyét, a Formula-2-esek és a Formula-3-asok már az időmérőt is letudták.
Az F2 kvalifikációján röviddel a kezdés után rögtön jött a piros zászló: Victor Martins pörgött-forgott a pályán egy hiba után, szerencséjére azonban nem törte össze az ART autóját, az időmérőt azonban nem tudta folytatni. Amikor végre elkezdődhettek a küzdelmek, szoros csata alakult ki az élen. A kvalifikáció első felének gyorskörei után a hiteches újonc, Paul Aron foglalta el az első helyet, őt Dennis Hauger követte mindössze három ezredmásodperccel lemaradva, Isack Hadjar pedig csupán nyolc és fél századmásodperces hátránnyal állt a harmadik helyen.
Not the Qualifying session Victor would have wanted #AusGP #F2 https://t.co/vyOVLhylYM pic.twitter.com/RgsnkvNTUt
— Formula 2 (@Formula2) March 22, 2024
Az utolsó perces próbálkozások sorát Zane Maloney kezdte meg, a bajnokságot vezető barbadosi át is vette a vezetést Arontól, a többiek azonban nem válaszolhattak rögtön köridejére, hiszen nem sokkal a vége előtt újra félbe kellett szakítani a kvalifikációt. Ezúttal Jak Crawford tette falba az autóját. Az utolsó, mindent eldöntő körök sem mehettek le nyugodt körülmények között, mivel Enzo Fittipaldi balesete sárga zászlót okozott a második szektorban, így többeknek nem adatott meg a javítás lehetősége.
Azon párak közül, akik mégis be tudták fejezni rendesen a körüket, Hauger volt a leggyorsabb, így ő szerezte meg a pole-pozíciót. Mögüle a Prema újonca, Andrea Kimi Antonelli indulhat majd vasárnap, míg a harmadik hely Richard Verschoort illeti meg. Az előző F1-es futamon nagyszerű debütálást produkáló Oliver Bearman csupán a 16. helyen végzett, többek között őt is hátráltatta Fittipaldi balesete.
A Formula-3 időmérőjét magyar idő szerint a hajnali órákban tartották. Ott az olasz Leonardo Fornaroli szerezte meg a vasárnapi pole-pozíciót, életében másodjára indulhat majd az élről F3-as főfutamon. Mögötte honfitársa, a sokáig vezető Gabriele Mini végzett a Premával, a harmadik leggyorsabbnak pedig a másik premás, Dino Beganovic bizonyult. Az F3 mezőnye sem úszta meg baleset nélkül: Sami Meguetounif rakta falba a Tridentet és okozott piros zászlót.
Albon nem tud részt venni az Ausztrál Nagydíj második edzésén
https://formula.hu/parc-ferme/37623
A Williams bejelentette, hogy az első szabadedzésen falba vágódó Alexander Albon nem tud részt venni a melbourne-i FP2-n: a szűkszavú közleményben csak annyi szerepel, hogy Albon sértetlen, de az autóban olyan károk keletkeztek, amelyek meggátolják, hogy a brit-thai pilóta ott legyen a 6:00-kor kezdődő gyakorláson.
Albon a hatos kanyarban sokallt be és a hetes kerékvetője dobta neki a falnak, amellyel lebontotta az FW45-ös jobb oldalát, majd átcsapódott a túl oldalra, és a bal elejét is összetörte, amivel piros zászlót okozott.
Hülkenberg: Bearmant két nap alatt elfelejthetik
https://formula.hu/parc-ferme/37622
A Szaúd-arábiai Nagydíj eseményeit követő visszhang túlnyomórészt Oliver Bearman beugrásának méltatásáról szól, Nico Hülkenberg azonban másra is felhívta a figyelmet: a szenzáció hamar feledésbe merülhet, ha a Ferrari helyettese a folytatásban nem teljesít elég erősen a Formula-2-ben, ahol tavaly szerzett négy futamgyőzelme után 2024-nek a bajnoki cím egyik esélyeseként vágott neki.
„Úgy gondolom, mindenekelőtt az F2-ben vár rá egy nagy munka, mert ha ott nem teljesít jól, akkor két nap alatt elfelejtik a dzsiddai futamát. Ez az ipar így működik. Ennélfogva most elég nagy a nyomás rajta az F2-ben” – mondta Hülkenberg a sajtónapon. Bizarr módon Bearman két forduló után (a dzsiddai F2-es futamok kihagyásával) a bajnokság utolsó helyezettje pont nélkül, de csapata, a Prema is a szokottnál jóval hátrébb található, csupán tizedik az istállók között.
„Azért mégiscsak a második legjobb autóban volt, látjuk, ez milyen jelentős fegyvertény, mennyire számít. Nyilvánvalóan így kicsit nehezebb dolga volt mindenkinek a középmezőnyben” – tette hozzá Hülkenberg, hogy Bearman remeklésének nagyon fontos összetevője volt, hogy a Ferrariban debütált.
A német arról is beszélt, ha a brit az F2-ben erősen teljesít, Ferrari-akadémista státuszából kifolyólag biztosan helyet kap a Formula-1-ben. Ami éppen a Haasnál történhet meg 2025-ben, ahol Bearman szabadedzéseken bizonyíthatja alkalmasságát: hat edzéslehetőséget kap Hülkenberg csapatától a szezon folyamán.
Fotó: Haas
Norris: Az új motorok forgathatják fel az F1-et
https://formula.hu/parc-ferme/37621
Csak 2026-ban vár nagyobb átrendeződést az F1-ben Lando Norris: a McLaren brit pilótája szerint majd az új motorformula hozhatja meg a régóta várt átalakulást az erősorrendben, idén és jövőre a Red Bull dominanciája a realitás.
„Szerintem ahhoz, hogy igazán felkavarodjanak a dolgok, 2026-ig kell várni. Ott nagy változás jöhet minden csapatnál, mert a motorok lesznek az egyik legnagyobb újítások. Most nincsenek nagy különbségek az erőforrások, csak az autók között” – mondta Norris.
„Azt várom, hogy a Red Bull magával viszi az előnyét, mert előrébb tart. Okosak, és tudják, hogy ha csak olyan munkát végeznek, mint a többiek, akkor továbbra is elöl lesznek. Én azt remélem, hogy kifogynak az ötletekből” – tette hozzá a brit, majd rátért a hétvégi Ausztrál Nagydíjra, és arra, hogy vajon itt fogható lehet-e Max Verstappen.
„Szerintem mindenki zárkózik, és lesznek futamok, amelyeket nem Max fog megnyerni. A Ferrari van most a legközelebb, és szerintem ezen a hétvégén tényleg közel is lesz” – mondta a McLaren versenyzője.
Verstappen nem gondolja magát legyőzhetetlennek
https://formula.hu/parc-ferme/37620
Úgy érkezett meg Max Verstappen az F1-es Ausztrál Nagydíjra, hogy amennyiben megnyeri a melbourne-i futamot, beállítja saját rekordját a zsinórban aratott tíz győzelmet illetően – mindezt úgy, hogy gyakorlatilag egy éven belül produkálhatja a korábban elképzelhetetlennek hitt szériát kétszer is. Amikor erről kérdezték a Red Bull pilótáját a csütörtöki médianapon, a holland szokás szerint nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a rekordnak:
„Természetesen ez elég őrületes, de… Ami engem illet, nem gondolok túl sokat ezekre. Minden egyes versenyhétvégét külön eredményként kezelek. Szóval természetesen remek, hogy megpróbálhatunk ismét zsinórban tíz futamot nyerni, de számomra az a fontos, hogy mindig szerezzünk pontokat és megnyerjük a bajnokságot, ez a cél minden évben.”
Verstappen elmondta: ha sikerül jól megtalálniuk az autó egyensúlyát és a tavalyihoz képest eggyel lágyabb gumikkal is jól bánnak majd, akkor az Albert Parkban is erős lehet a Red Bull csomagja. Amikor viszont felvetették neki, hogy sokan legyőzhetetlennek tartják jelenleg az F1-ben, így reagált a háromszoros világbajnok: „Nem igazán gondolok arra, hogy legyőzhetetlen lennék. Nyilván versenyzőként mindig hinned kell abban, hogy te vagy a legjobb a mezőnyben. Ugyanakkor nem igazán gondolkodom így. Csak igyekszem kiélvezni mindent, jól érzem magam az autóban, és ez szerintem elegendő. A versenyhétvégéken mindig igyekszem a lehető legjobbat nyújtani és mindent maximalizálni, és ha nagyszerű az autód, akkor nagyszerű dolgokra lehetsz képes vele.”
„Nem égette fel a hidakat” a Mercedesnél Verstappen – Bottas
https://formula.hu/parc-ferme/37619
Az elmúlt hetekben olyan találgatások is felröppentek a Red Bullnál látott belső viszály kapcsán, hogy ez akár azt eredményezheti, hogy Max Verstappen elhagyja a csapatot. Ebben az esetben a Mercedest jelölték meg az értesülések a legvalószínűbb célnak, ahol a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton helyét vehetné át a holland. Ami olyan tekintetben furcsa érzést kelthetne, hogy 2021-ben roppant intenzív és feszült világbajnoki harcot folytatott Verstappen a Mercedesszel és Hamiltonnal – ám az akkor még ott versenyző, jelenleg a Stake F1-et erősítő Valtteri Bottas szerint ez még nem zár ki semmit:
„Nem gondolom, hiszen végső soron ilyen a versenyzés, kemény a küzdelem” – felelte arra a kérdésre a finn az Ausztrál Nagydíj sajtónapján, hogy furcsa lenne-e, ha Verstappen a Mercedeshez szerződne. „Ez az F1, ez normális. Mindig vannak rivalizálások, de nem hiszem, hogy bárhol bármilyen hidat felégetett volna, és szerintem bármely csapat szeretné őt.”
Bottas ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy nem lát okot rá, miért hagyná el a világbajnok istállót a címvédő: „Személy szerint nem látom, miért akarná elhagyni a Red Bullt. Egyértelműen az övék a leggyorsabb autó a rajtrácson, de nem ismerem az összes részletet.”
Videó: itt tart most a Hungaroring felújítása
https://formula.hu/parc-ferme/37618
Továbbra is zajlik a magyar F1-es pálya átalakítása, modernizálása, a Hungaroring Facebook-oldala pedig ki is tett egy videós posztot arról, hogy hogyan áll most a projekt:
Feloldották a Mazepin elleni EU-s szankciókat
https://formula.hu/parc-ferme/37616
Nyikita Mazepin 2021-ben versenyzett a Formula-1-ben a Haas színeiben, és szerződéssel rendelkezett a 2022-es szezonra is, ám az orosz-ukrán háború kitörése után a csapat előbb a főtámogató Uralkalival – amelynek a pilóta apja, Dmitrij Mazepin a tulajdonosa –, majd pedig magával a versenyzővel is felbontotta az együttműködést. Ráadásul a Mazepin családra szankciókat is kivetett az Európai Unió, ami ellehetetlenítette a fiatal orosz pilóta számára a versenyzést az F1-ben.
Mazepin viszont megtámadta a bíróságon az ellene irányuló szankciókat, és szerdán az EU Törvényszéke érvénytelenítette is a pilótára kiszabott korlátozásokat. A bíróság kimondta, hogy ugyan Dmitrij Mazepin valóban kapcsolatban áll a háborút kirobbantó orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, viszont a fiáról ugyanez nem mondható el, és a döntéshozók szerint nem bizonyítható, hogy Nyikita Mazepin a családi kötelékeken túl anyagi vagy bármilyen szempontból összefüggésbe hozható lenne az apjával és főleg Putyinnal. Magyarán: az Unió Törvényszéke kimondta, hogy önmagában a családi kapocs még nem tekinthető indoknak a szankciók kivetésére, egyéb érdekkötődéseknek is kell lenniük hozzá, ezért feloldották azokat a 25 éves pilótával szemben.
Mindez persze aligha jelenti azt, hogy Mazepinnek lenne esélye visszatérnie az F1-be, hiszen egyfelől az USA és Kanada által életbe léptetett szankciók még érvényben vannak, másfelől a teljesítménye sem feltétlenül volt meggyőző ehhez. Az orosz az F1-ből való távozása óta az Ázsiai Le Mans Szériában állt rajthoz.
fotó: DPPI
Legendás szakembert nélkülöz az FIA a hétvégi F1-es Ausztrál Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/37617
Személyes okok miatt nem tudja vállalni megszokott feladatait, és nem lesz ott a helyszínen a hétvégi F1-es Ausztrál Nagydíjon Jo Bauer, az FIA technikai delegáltja.
A Formula.hu információi szerint a Japán Nagydíjon visszatér, és amint az FIA hivatalos dokumentumaiból (az autók részletes vizsgálatáról szóló Doc2-ből) kiderül, a helyét Manuel Leal veszi át Melbourne-ben, aki eddig a WEC-ben szerzett tapasztalatokat.
Jo Bauer az 1997-es szezon óta vezeti az FIA technikai delegációját, és azóta tartó pályafutása során ez az első F1-es verseny, amelyen nem vesz részt, így közel három évtized után először fog hiányozni.
Ausztrál művésztanuló tervezte Ricciardo hétvégi F1-es sisakját
https://formula.hu/parc-ferme/37615
Hazai nagydíjára készül Daniel Ricciardo, ehhez pedig különleges sisakfestés dukál: a Visa Cash App RB pilótájának melbourne-i dizájnjának megtervezésére egy húszéves ausztrál művésznek tanuló diák, Rosie Pettenon kapott lehetőséget. A számos ausztrál motívummal, például kengurukkal – és persze Ricciardo méhészborzával – tarkított sisakfényezés jó célt is szolgál majd az F1-es futamot követően, ugyanis elárverezik majd az egyedi bukót, a bevételt pedig a rászoruló gyerekeken segítő Save the Children Australia szervezet kapja.
Természetesen az F1-es mezőny másik ausztrál pilótája, Oscar Piastri is egyedi sisakfestéssel versenyez majd az Albert Parkban, a McLaren versenyzőjének bukóján is feltűnik az elmaradhatatlan kenguru motívum:
Ilyen a közös munka az RB új csapatfőnökével
https://formula.hu/parc-ferme/37613
Yuki Tsunoda, a Visa Cash App RB japán versenyzője Laurent Mekiesről, csapatuk új vezetőjéről beszélt. Mekies a tavalyi év végén visszavonuló Franz Tost helyét vette át a faenzai központú istállónál.
„Nagyon sok hasonlóság van Franz és Laurent között, mindketten sokat törődnek az emberekkel és mindenki véleményét meghallgatják. Laurent szeret belefolyni a dolgokba és biztosítani azt, hogy mindig a legjobb döntéseket hozzuk. Nem volt nehéz alkalmazkodni hozzá” – mondta Tsunoda.
A japán versenyző hozzátette, hogy szerinte Mekies a csapat minden tagjával jó kapcsolatot ápol, valamint a csapaton belüli hangulat és a morál is megfelelő.
A hónap videója: Bottas ausztrál autós reklámban szerepel
https://formula.hu/parc-ferme/37614
Kedvese, Tiffany Cromwell révén Valtteri Bottas egy ideje már tiszteletbeli ausztrálnak számít, s erre erősített most rá a helyi Uber új reklámja, amelyben a Stake F1 Team Formula-1-es pilótája szerepel. Bottas az „ausztrál életstílusnak” megfelelően kialakított autó kapcsán többek között bemutatja a kerékpár-, horgászbot- és tangapapucstárolót, a beépített pitesütőt, egy zuhanyt – ahol természetesen nem maradhat el némi félpucérkodás sem a finn versenyzőtől –, valamint a DRS rövidítésre szójátékkal utaló rovarirtórendszert. Zseniálisan humoros videó a hétvégi F1-es Ausztrál Nagydíj előtt:
Hamilton elkényelmesedett volna Bottas mellett?
https://formula.hu/parc-ferme/37611
Jacques Villeneuve, aki karrierje során két világbajnok csapattársaként is szerepelt az F1-ben, s maga is túlélt egy-két izgalmas csapaton belüli szituációt, a sajtó megkeresésére Lewis Hamilton helyzetéről beszélt, akivel kapcsolatban úgy érzi, rosszat tett neki, hogy Fernando Alonso, Jenson Button és Nico Rosberg után Valtteri Bottas lett a csapattársa, ugyanis ennek „köszönhetően” a brit kissé elkényelmesedett:
„Nehéz helyzetet teremt egy versenyző számára, ha éveken át csak nyersz, olykor igen könnyedén, különösen ha Bottas a csapattársad. Alapvetően egyedül volt a bajnokságban, nem is kellett a legjobbját nyújtania a győzelemhez, mint az első címszerzésekor, vagy néhány másik évben Nico ellen, aki nagy nyomás alá helyezte. Bottasszal nagyon elkényelmesedett, majd 2022-ben jött egy kis ébresztő, amikor George került mellé.”
„Neki egyszerűen megvolt az a fiatalos energiája, hogy szét akarja rombolni a világot, így aztán tavaly sokkal jobban is teljesített” – mondta Villeneuve, aki szerint Hamilton Maranellóba szerződésével minden rajongó jól jár: „Ez az egyik legjobb hír, amit hosszú-hosszú idő óta kaptunk, akár Lewis rajongója vagy, akár nem. Csodálatos hír az F1-nek, a Ferrarinak és Lewisnak. Ez mindenkinek jó, mert izgalmas lesz követni, és remélhetőleg visszakapjuk a győztes napok Lewisát. Ez a változás talán újra felerősíti benne az éhséget, azt a kis adrenalinlöketet, ami nem volt meg a Mercedesnél, amikor már nem volt győztes autójuk.”
formula.hu