Még Biden sem tudta, hogy egyik legfontosabb minisztere kórházban van

Még Biden sem tudta, hogy egyik legfontosabb minisztere kórházban van

MH/MTI 2024. január 7. vasárnap. 6:58 Lloyd Austin ezt szombaton kiadott közleményében jelezte, öt nappal azt követően, hogy kórházba került, amiről értesülések szerint Joe Biden elnököt sem informálták. A védelmi miniszter kiemelte, hogy a tájékoztatás módjáért vállalja a felelősséget, és a jövőben jobb munkát végez majd e téren, ugyanakkor azt is írta, „ez része volt …

Részletek
Párizs szerint az izraeli-palesztin válság eszkalációja senkinek nem hozhat győzelmet

Párizs szerint az izraeli-palesztin válság eszkalációja senkinek nem hozhat győzelmet

MH/MTI 2024. január 7. vasárnap. 6:51 Catherine Colonna az X közösségi oldalon tudatta, hogy felhívta iráni hivatali kollégája, Hoszein Amirabdollahián figyelmét arra, soha nem volt még ilyen nagy a kockázata annak, hogy a közel-keleti válság regionális konfliktussá szélesedik. Teherán kialakította az úgynevezett „ellenállás tengelyét” azzal, hogy támogatja az ősellenségének tekintett Izraellel szemben álló országokat és …

Részletek
Ukrajnában a csalók már a legutóbbi hadifogolycseréből is hasznot próbálnak húzni

Ukrajnában a csalók már a legutóbbi hadifogolycseréből is hasznot próbálnak húzni

A leleményes ukrán csalók az Oroszországgal lebonyolított legutóbbi hadifogolycserét, amelyre január 3-án került sor, haszonszerzésre igyekeznek felhasználni – közölte szombaton a hadifoglyokkal való bánásmódért felelős koordinációs központ a Telegram-csatornáján, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál alapján a karpatalja.info. A jelentés szerint a közösségi oldalakon olyan profilok jelentek meg, amelyek a hadifogságból szabadult védőként mutatkoznak be, …

Részletek
Deák Dániel: Többször bukott politikusok alakítják továbbra is az ellenzéki politikát – INTERJÚ

Deák Dániel: Többször bukott politikusok alakítják továbbra is az ellenzéki politikát – INTERJÚ

– Idén nem csupán európai parlamenti választásokat tartanak, hanem itthon önkormányzatit, míg Amerika elnököt választ. Egy ilyen szuperválasztási év mennyire rendezheti át az erőviszonyokat? – A június 9-i EP-választáson kívül több európai országban lesz valamilyen egyéb választás is, mint amennyiben nem. Tehát nemcsak Brüsszelben, hanem a tagállamok jelentős részében is kicserélődhet a döntéshozatal, jobboldali előretörés …

Részletek
A levegőben nyílt rés a repülőgépen

A levegőben nyílt rés a repülőgépen

MH/MTI 2024. január 7. vasárnap. 6:32 Az amerikai légiközlekedési hatóság felszállási tilalmat rendelt el szombaton a Boeing 737-9 MAX modellekre, miután egy új utasszállító gép kényszerleszállásra hajtott végre, mivel levált a gép borításának egy része, így az ablak helyén nyílás keletkezett a törzsön. Az Alaska Airlines Portlandből Kaliforniába közlekedő járatán alig 6 perccel a felszállás …

Részletek
Zelenszkij szerint egyre kevesebb nyugodt éjszakája lesz az oroszoknak

Zelenszkij szerint egyre kevesebb nyugodt éjszakája lesz az oroszoknak

Ukrajna a hazai fegyvergyártás bővítésére és növelésére törekszik, hogy fenntartható módon biztosítsa a védelmi erők számára az orosz megszállók legyőzését, az ukrán fegyverek már számos sikeres csapást hajtottak végre ellenséges célpontok ellen – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök szombat esti videobeszédében, számolt be az rbc.ua hírportál alapján a karpatalja.info. A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy …

Részletek
Itthon: Elvitelre #48: Amit Lánczi, Kaczynski és a múlt kifőz

Itthon: Elvitelre #48: Amit Lánczi, Kaczynski és a múlt kifőz

Elvitelre – a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten a Szuverenitásvédelmi Hivatal leendő és a lengyel közmédia jelenlegi harcairól, valamint családi emlékekről lesz szó. Újra itt az Elvitelre, a hvg.hu hétzáró podcastja, amelyben az elmúlt…

Részletek
Hazudtak nekünk

Hazudtak nekünk

Pár hónap múlva, egész pontosan 2024. május 1-jén lesz 20 esztendeje, hogy mi, magyarok az Európai Unió teljes jogú tagjává váltunk. Több mint húsz esztendőnyi távlatból, s a sok éves tapasztalatunkból bátran levonhatjuk azt a következtetést, hogy mi nem ezt az Európát akartuk. Persze annak idején nem gondoltuk, nem is gondolhattuk, hogy az ígéret, miszerint …

Részletek