Itthon: Már 250 ezer üres nemzeti konzultációs ívet gyűjtött be az aHang az ellenkonzultáció keretében

Itthon: Már 250 ezer üres nemzeti konzultációs ívet gyűjtött be az aHang az ellenkonzultáció keretében

1 millió a cél. Több mint negyedmillió üres konzultációs ívet gyűjtött már össze az aHang, az Egységes Diákfront és a Szikra Mozgalom. Konzultációgyűjtési akciójukról tartott sajtótájékoztatójukon bejelentették, január végéig még várják az íveket. Az akciót az októberben bejelentett 7igenes népszavazás után indították, a kormány által indított szuverenitásvédelmi nemzeti konzultációt a középpontba helyezve. Céljuk 1 millió…

Részletek
Itthon: Közel száz tanácsadó dolgozik a kormány mellett, milliós fizetésekért

Itthon: Közel száz tanácsadó dolgozik a kormány mellett, milliós fizetésekért

Az Igazságügyi Minisztériumban például 5,4 milliónál is többet lehet keresni, de az Európai Uniós Ügyek Minisztériumában is 4,4 milliós a havi illetmény. Bruttó 1,4 milliárd forintot költ az állam összesen közel száz tanácsadó bérére, akik az előkészítésben és egyeztetésben segítik a tárcákat és a Miniszterelnökséget – írta meg a K-Monitor, amely közérdekű adatigényléssel próbálta kideríteni, mennyit…

Részletek
Megkezdték a szombat óta barlangban rekedt csoport kimentését Szlovéniában

Megkezdték a szombat óta barlangban rekedt csoport kimentését Szlovéniában

MH/MTI 2024. január 8. hétfő. 16:39 Sestan a sajtónak elmondta: az öt bajba jutott ember nincs veszélyben, a szombaton megkezdett előzetes mentési művelet során a búvárok minden alapvetően szükséges dologgal ellátták őket. A barlangon belül még időben egy biztonságos helyre vonultak, amelyet az ilyen vészhelyzetekre alakítottak ki a bejárattól 2400 méter távolságra. Fűtött sátorban vannak, …

Részletek