A húszi lázadók az eddigi legnagyobb támadást hajtották végre a Vörös-tengeren

A húszi lázadók az eddigi legnagyobb támadást hajtották végre a Vörös-tengeren

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 11:34Frissítve: 2024. január 10. 11:40 Az X portálon szerdán közzétett tájékoztatásban a londoni védelmi tárca vezetője kiemelte, hogy a támadás egyik célpontja a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója volt, amely a térségben járőrözik. Shapps közleménye szerint a Diamond fedélzeti tűzfegyvereivel és Sea Viper rakétákkal számos támadó drónt semmisített meg, …

Részletek
Élet+Stílus: Az utolsó Epstein-akták szerint az egyik áldozatnak le kellett feküdnie egy „jól ismert miniszterelnökkel”

Élet+Stílus: Az utolsó Epstein-akták szerint az egyik áldozatnak le kellett feküdnie egy „jól ismert miniszterelnökkel”

Az aktákból kiderül, hogy Jeffrey Epstein semmire nem volt hajlandó válaszolni, még arra sem, hogy ismeri-e a saját barátnőjét. Nyilvánosságra hozták az Epstein-akták ötödik, egyben záró részét. Az 1400 oldalas dokumentumok között szerepel többek között Epstein és barátnője, Ghislaine Maxwell vallomása is. A záró aktákból kiderül, hogy Epstein nem volt hajlandó válaszolni az ügyvédek kérdéseire,…

Részletek
Rákattantak a nyugdíjasok a fűre

Rákattantak a nyugdíjasok a fűre

A piac már rámozdult a nyugdíjasokra, és kifejezetten nekik ajánlanak készítményeket. Az orvosok egyelőre csak figyelemmel követik az eseményeket, és arra figyelmeztetnek, nem minden esetben jó megoldás egy spangli. Az Egyesült Államokban már húsz államban teljesen legális a marihuána, további 18 államban és a fővárosban, Washingtonban pedig a gyógyászati célú használatát engedélyezték. A legalizációnak van …

Részletek
Azerbajdzsán visszautasította Franciaország nyilatkozatát egy francia állampolgár őrizetbe vétele ügyében

Azerbajdzsán visszautasította Franciaország nyilatkozatát egy francia állampolgár őrizetbe vétele ügyében

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 11:23Frissítve: 2024. január 10. 11:28 Alaptalannak nevezte az azerbajdzsáni külügyminisztérium szerdán a francia külügyminisztérium előző napi nyilatkozatát, miszerint Baku indokolatlanul tart fogva egy francia állampolgárt, egyben a valóság elferdítésére, Azerbajdzsán belügyeibe és a vizsgálati eljárásba való beavatkozási kísérlettel vádolta meg Párizst. Martin Rian francia állampolgárt kémkedés gyanújával december 4-én vették …

Részletek
A NASA 2026-ra halasztotta asztronautái holdraszállását

A NASA 2026-ra halasztotta asztronautái holdraszállását

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 11:17 Az Artemis 3-misszió SpaceX űrhajóval induló, első legénységgel végrehajtott holdraszállását 2025-re tervezték, de a NASA közlése szerint 2026 szeptemberére halasztották. A missziót a legénységet szállító űrhajóval kapcsolatos biztonsági aggodalmak és a magáncégek által fejlesztett űrruhákkal kapcsolatos problémák miatt halasztották el. A holdraszállást előkészítő Artemis 2-misszió szintén késik, most 2025 …

Részletek
A csalók a Microsoft nevében telefonálnak

A csalók a Microsoft nevében telefonálnak

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 10:52Frissítve: 2024. január 10. 10:59 A szervezet a Facebook-oldalán szerdán azt írta: az elmúlt napokban egyre több bejelentés érkezett hozzájuk a Microsoft nevével visszaélő, angol nyelvű telefonhívásokkal kapcsolatban. Hozzátették: a csalók a Microsoft munkatársainak adják ki magukat és jelzik, hogy az áldozat számítógépét valamilyen veszély fenyegeti, például hogy az vírusos …

Részletek
Törött gerincű tengeri óriást vettek videóra

Törött gerincű tengeri óriást vettek videóra

A torzhátú hosszúszárnyú bálnát (Megaptera novaeangliae) még 2023 decemberében örökítette meg egy drón kamerájával Alexander Schmidt fotós. Stephanie Stack biológus azt nyilatkozta a képeket látván, hogy bár a bálnák rendkívül rugalmas élőlények, vannak olyan sebesülések, amelyekhez ők sem tudnak alkalmazkodni. A törött hát megnehezíti az úszást, emiatt pedig az állat kevésbé jól tud táplálkozni és …

Részletek
Hankó Balázs: Igazi kampuszélmény az Educatio kiállítás

Hankó Balázs: Igazi kampuszélmény az Educatio kiállítás

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 10:33Frissítve: 2024. január 10. 10:51 Az államtitkár közölte, a háromnapos „pezsgő forgatagban” a felsőoktatási intézmények mellett bemutatkoznak a szakképző intézmények és a gazdasági szereplők is. Az egyetem a jövő garanciája – jelentette ki Hankó Balázs, aki ismertette, hogy ma egy magyar diplomás az oklevél megszerzését követően azonnal, mindössze 42 nap …

Részletek
Két pénzügyi vállalkozás engedélyét vonta vissza az MNB

Két pénzügyi vállalkozás engedélyét vonta vissza az MNB

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 11:02 A társaságok nem feleltek meg az alapítási és tevékenységi engedély kiadásához és a pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzéséhez előírt személyi és tárgyi feltételeknek. A felügyelet elrendelte a pénzügyi vállalkozások végelszámolását. Végelszámolóként – a jogszabályi előírásnak megfelelően – a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló NKft-t jelölte ki. Mint a felügyelet megállapította, a …

Részletek
Prosztatarák miatt került kórházba az amerikai védelmi miniszter

Prosztatarák miatt került kórházba az amerikai védelmi miniszter

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 10:44 Az amerikai elnöknek többhetes késedelemmel jutott tudomására, hogy Lloyd Austin védelmi minisztert prosztatarákkal diagnosztizálták – közölte helyi idő szerint kedden John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, aki úgy fogalmazott, „nem ideális, hogy a vezetés ilyen hosszú ideig ne tudjon egy ilyen helyzetről”. A Pentagon tájékoztatása szerint Lloyd Austinnál …

Részletek