Több millió műanyag darabka lepte el a spanyol partokat

Több millió műanyag darabka lepte el a spanyol partokat

December 13. óta több tucatnyi település partjait árasztja el a partra mosódott műanyag pellet. A több mint 1000 zsáknyi pellet feltehetően december 8-án hullott le a dán Maersk vállalat által üzemeltetett Toconao hajóról a tengerbe. Objektum doboz A legsúlyosabban érintett terület a galíciai Noia kikötőváros környéke. Az ügyészek vizsgálatot indítottak. félő, hogy a szennyezés hamarosan …

Részletek
Így fagyassza le a sajtot és a nyers tojást

Így fagyassza le a sajtot és a nyers tojást

A hőmérséklet lecsökkenésének köszönhetően a mikroorganizmusok szaporodása előbb lelassul, majd megáll. Ez a fagyasztás tartósító hatásának titka – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás ellen küzdő, Maradék nélkül elnevezésű programjának Facebook-posztjában. A bejegyzésben azt is összefoglalták, milyen élelmiszert hogyan szabad a mélyhűtőbe tenni. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat. Fontos szabályok fagyasztáshoz Az egyik aranyszabály, hogy …

Részletek
Lengyel elnök: A bebörtönzött képviselőknek adott kegyelem és képviselői mandátumuk is érvényes

Lengyel elnök: A bebörtönzött képviselőknek adott kegyelem és képviselői mandátumuk is érvényes

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 16:33 A lengyel elnök az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) két képviselőjének az államfői palotában végrehajtott kedd esti letartóztatása miatt hívott össze sajtótájékoztatót. A 2015-ös kegyelmi döntés változatlanul érvényes – húzta alá Andrzej Duda, egyebek között arra hivatkozva, hogy az alkotmánybíróság három döntésében is megerősítette álláspontját. Az államfő felidézte: Kaminskit …

Részletek
Műkorcsolya Eb – Georgiai vezetés, negyedik helyen a magyar páros

Műkorcsolya Eb – Georgiai vezetés, negyedik helyen a magyar páros

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 16:09Frissítve: 2024. január 10. 16:23 Az orosz születésű korcsolyázók alkotta magyar egység, amelynek ez a második közös idénye, kifejezetten tetszetős produkciót mutatott be a legendás Queen együttes Another One Bites the Dust című számára előadott rövidprogramban, jól sikerültek a kötelező elemek és ugrások, így a bírók 65,29 ponttal jutalmazták az …

Részletek
Meghalt Melania Trump anyja

Meghalt Melania Trump anyja

Az utóbbi időben nem nagyon lehetett a nyilvánosság előtt látni Donald Trump korábbi amerikai elnök feleségét. Ennek oka az volt, Melania Trump súlyos beteg édesanyjához utazott Miamiba. Amalija Knavst mostanáig kórházban ápolták, mellette volt lánya is. Haláláról Melania adott hírt kedden késő este Twitteren. Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesanyám, Amalija elhunyt. Amalija Knavs erős …

Részletek
Karácsony a magyaroknak szurkol-e?

Karácsony a magyaroknak szurkol-e?

Karácsony Gergelynek nem először gyűlik meg a baja a kérdésekkel és a kérdezőkkel. Hivatalba lépése után ugyanis megszüntette a Tarlós István által heti rendszerességgel, ragyogóan működtetett Budapest-infót, és folyamatosan menekül a kérdések elől. Legfrissebb videójában már azt nehezményezte, hogy lehet-e tőle olyat kérdezni, aminek a megválaszolásához nem fűlik a foga. A kérdések és válaszok dichotómiája …

Részletek
Blinken: Kézzelfogható intézkedéseket kell tenni a palesztin állam létrehozásáért

Blinken: Kézzelfogható intézkedéseket kell tenni a palesztin állam létrehozásáért

MH/MTI 2024. január 10. szerda. 16:17 Blinken ragaszkodott ahhoz, hogy minden olyan palesztin adót, amelyet Izrael szed be, juttassanak el a Palesztin Nemzeti Hatóságnak a korábbi megállapodásokkal összhangban. Jelenleg Izrael blokkolja ezeket a forrásokat, ami nehéz pénzügyi helyzetbe hozza a palesztin hatóságot. A találkozón az amerikai külügyminiszter hangot adott annak a nézetének is, hogy olyan …

Részletek
Itthon: Hamisította az igazolásokat egy debreceni anya, miközben egy évig nem jártak óvodába

Itthon: Hamisította az igazolásokat egy debreceni anya, miközben egy évig nem jártak óvodába

Első ránézésre nem volt feltűnő a csalás. Majdnem egy évig nem járt óvodába két kiskorú gyermek, miután édesanyjuk a szabályoknak megfelelően, gyermekorvos által kiállított dokumentumokkal igazolta, hogy gyermekei betegség miatt hiányoznak. Azonban a police.hu-n megjelent hír szerint az igazolások összehasonlításakor szembetűnő volt, hogy a dátumokon és a neveken kívül minden dokumentum kísértetiesen hasonlított egymásra, még…

Részletek