A BVSC-Zugló Szőnyi úti, Laky Károly Uszodájának előterében pénteken délután idei és korábbi olimpiai aranyérmesek társaságában avatták fel a bajnokok falát, amelyen a klub olimpiai, paralimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérmes sportolóinak neve olvasható.
Fotó: BVSC.hu
Az ünnepségen Szatmáry Kristóf, az egyesület elnöke hangsúlyozta, az avatást azért időzítették mostanra, mert hosszú böjt lezárása után idén két sportolójuk, férfi 200 méter háton az úszó Kós Hubert, a párbajtőrcsapat tagjaként pedig Andrásfi Tibor is aranyérmes lett a párizsi olimpián, ráadásul két olyan sportágban, amelyben a BVSC korábban is eredményesen szerepelt. Emlékeztetett rá, hogy az ötkarikás játékokon legutóbb 20 éve, Athénban Szécsi Zoltán a férfi vízilabda-válogatottal nyert olimpiát a klub színeiben, úszásban mostanáig utoljára 72 éve, 1952-ben, vívásban pedig 52 esztendeje, 1972-ben volt ötkarikás bajnoka az egyesületnek.
„Külön öröm hogy mindkét új bajnokunk nem csupán a sikereivel, hanem életével és sportpályafutásával is példakép a jövő nemzedéke számára. Tibor itt nőtt fel a BVSC-ben, így jó példája annak, hogy megéri az utánpótlás-neveléssel foglalkozni, ami jellemez is minket” – fogalmazott Szatmáry Kristóf, aki elmondta azt is, hogy a zuglói klub eddig összesen 21 olimpiai, 6 paralimpiai, 60 világ- és 61 Európa-bajnoki címmel büszkélkedhet.
Az eseményen személyesen jelent meg Kós Hubert, aki felidézte, hogy idén két nagy álma is megvalósult: a nyáron olimpiát nyert, majd decemberben hazai közönség előtt lett rövidpályás világbajnok. Amint elárulta, a következőkben azon fog dolgozni, hogy 200 méter háton elérje a világcsúcsot, amelytől mindössze két századmásodperccel maradt el a múlt héten a Duna Arénában.
Andrásfi Tibor kiemelte: ezer szállal kötődik a klubhoz, és külön örül annak, hogy azon a falon szerepel a neve, amely mellett gyerekként az első lépéseket tette meg a klubban. A jövőbeli céljaival kapcsolatban a párbajtőrvívó elmondta, 2025-ben szeretnének a csapattal világbajnokságot nyerni, mert az a cím még hiányzik a gyűjteményükből, és emellett egyéniben igyekszik minél előrébb jutni.
Az emlékfal leleplezésében a BVSC bajnokai is részt vettek, úgymint Kamuti Jenő, Horkai György, Szécsi Zoltán, Kiss Balázs, Fekete Attila és Késely Ajna.
Végül Szatmáry Kristóf bejelentette, hogy januártól a klub színeiben folytatja pályafutását a múlt héten a 4×200-as gyorsváltóval rövidpályás vb-ezüstérmet nyert Pádár Nikolett, akivel az olimpiai ciklus végéig kötöttek szerződést.
(MTI)