NB I: máris megtalálta az új edzőjét a Kecskemét – HIVATALOS

Ahogyan arról beszámoltunk, a Kecskeméti TE kedden tájékoztatást adott vezetőedzője távozásáról…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A csakfoci.hu információi szerint a felek közt megszületett a megegyezés arról, hogy Gera Zoltán lesz Szabó István utódja a Kecskeméti TE kispadján.

Az egykori kiváló játékos februártól augusztusig az NB II-es Vasas vezetőedzője volt, azonban az előző szezon végén képtelen volt feljutatni a csapatot az első osztályba, az új szezonban pedig mindössze négy forduló után menesztették posztjáról. Gera korábban a magyar U21-es válogatott szövetségi edzőjeként tevékenykedett.

A forrás úgy tudja, már meg is van a megállapodás a felek közt, Gerát hivatalosan szerdán mutathatják be Kecskeméten, és már a szerda reggeli edzést is ő fogja tartani a csapatnak.

A KTE az első kilenc forduló alatt csak öt pontot szerzett, ezzel sereghajtó az NB I-es 12 csapatos mezőnyében.

fociclub