Diego Martínez lemondása után a Boca Juniors megtalálta az új edzőjét, akit hamarosan hivatalosan is bejelentenek…
(Photo by Simon Barber/Getty Images)
Vasárnap elutazott Mexikóból Buenos Airesbe a Boca Juniors leendő edzője, Fernando Gago, aki az elmúlt időszakban a Chivas Guadalajarát irányította.
“Úgy érzem, hogy hazajöttem. Örülök, hogy itt lehetek, köszönöm a Boca-szurkolóknak a szívélyes fogadtatást. A holnapi konferencián mindenről bővebben beszélni fogok” – jegyezte meg Gago az ezeizai reptéren.
A 38 éves szakember korábban hazájában az Aldosivi és a Racing Club edzője volt, tavaly év végén nevezték ki a Chivas kispadjára. Gago irányításával a guadajarai gárda 38 mérkőzésből 17-et nyert meg 11 döntetlen és tíz vereség mellett, az igazán nagy eredménnyel azonban adós maradt.
A fiatal tréner 2021 októberétől két éven át vezette az Academiát, amely a 2022-es Liga Profesionalban egy hajszállal maradt le a végső győzelemről és lett második, miközben megnyerte a “nemzetközi” Szuperkupát és a Trofeo de Campeonest a Boca Juniors legyőzésével.
Az egykori kiváló középpályás aktív játékosként a Boca Juniorsban nevelkedett, először 2004 és 2006 között, később pedig 2013-tól 2019-ig erősítette a csapatot. Gago európai légióskodása során a Real Madrid, az AS Roma és a Valencia alkalmazásában fordult meg.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
fociclub