Nyéki Balázs vezetőedző számára a kollekció teljessé tételéhez szükséges, hogy a Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata legyőzze szombaton az Eurokupában címvédő Jug Dubrovnikot a Komjádi Uszodában az Európai Szuperkupáért.
Annak kapcsán, hogy hat éve szintén Budapest és a Komjádi Uszoda adott otthont az eseménynek, Madaras Norbert, a magyar szövetség (MVLSZ) elnöke a mérkőzést felvezető pénteki sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a különböző válogatott események megrendezése sportdiplomáciai jelentőségű, ugyanakkor egy Szuperkupa-mérkőzéshez kell egy sikeres csapat is.
„Ez a találkozó a vízilabda ünnepe, a Bajnokok Ligája döntője mellett a klubvízilabda csúcsa ez az esemény”
– fogalmazott felidézve, hogy játékosként is vett részt ilyen összecsapáson.
Nyéki Balázs együttese öt év után, története során másodszor diadalmaskodott a BL-ben, miután a döntőben letaszította a trónról az olasz Pro Reccót.
„Nem rólam szólnak ezek a dolgok, hanem a csapatról, a Ferencvárosról. Eddig mindent megnyertünk, de ezt a trófeát még nem: a Jug Dubrovnikot még le kell győznünk, hogy teljes legyen a kollekció”
– fejtette ki a tréner, aki a hazai közönség jelenlétét kétélű fegyvernek nevezte, amely lehet nyomasztó és segítő hatású is, ugyanakkor szombaton szeretnék sikerrel meghálálni a publikum támogatását.
„Készülünk arra, hogy ez a találkozó akár a záró percben, az utolsó támadáson vagy védekezésen, sőt, akár ötméterespárbajban is eldőlhet”
– árulta el az olimpiai bronzérmes, világ-, és Európa-bajnok hálóőr, Vogel Soma. „Ez egy szép lehetőség, amivel az elmúlt idény csapata megajándékozta az ideit”.
Arra a kérdésre, hogy a Jug már tíz találkozót játszott az idényben, míg hétvégi házigazdája csak kettőt, Vjekoslav Kobescak, a Jug vezetőedzője azt felelte:
„Talán ez az egyetlen előnyünk a Ferencvárossal szemben, hogy nekünk kicsit hamarabb kezdődött a szezon. A Ferencváros nemcsak az előző Bajnokok Ligája-kiírást nyerte meg, hanem a játékosállományát figyelembe véve idén is jó esélye van a sikerre. Szeretnénk holnap egy nagyon jó mérkőzést játszani, fontos lenne számunkra, hogy begyűjtsük a szezon első trófeáját”.
A klub filozófiája kapcsán hangsúlyozta, hogy a Jug mindig a győzelmek és a trófeák megszerzését tűzi ki célul, ugyanakkor elismerte: a Ferencváros az esélyesebb.
A Jug csapatkapitánya és hálóőre, a horvát válogatottal Párizsban ötkarikás ezüstérmes Toni Popadic azt tartotta lényegesnek, hogy szeretnének jó mérkőzést játszani és minél jobban megszorongatni a Ferencvárost, amely meglátása szerint „az egyik, ha nem a legjobb csapat a vízilabda világában”. Mint elmondta, számukra ez egy kiváló lehetőség, hogy egy ilyen nagy téttel bíró találkozón csapjanak össze a világ egyik legjobb csapatával és gyűjtsenek tapasztalatot.
Az FTC története során összesen négyszer: 1978-ban, 1980-ban, 2018-ban és 2019-ben diadalmaskodott az Európai Szuperkupában, amelyben 2002 óta húsz alkalommal az aktuális BL-győztes nyert, az egyetlen kivételt éppen a Ferencváros jelenti, amely 2018-ban az Olympiakosz felett diadalmaskodva hódította el a trófeát.
A Ferencváros-Jug Dubrovnik Európai Szuperkupa-mérkőzést szombaton 20 órától az M4 Sport+ csatorna élőben közvetíti.
A teljes sajtótájékoztató:
– YouTube
Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.
(MTI-vizipolo.hu)