Lévai Zoltán már készül az Eb-re

Mentálisan és fizikálisan is kikapcsolódott. Most már a jövő évi Európa-bajnokság lebeg szeme előtt. Ő Lévai Zoltán, aki marad a 77 kilogrammos súlycsoportban.

Lévai Zoltán már hangolódik a jövő évre. A párizsi olimpián a negyeddöntőig jutó kötöttfogású birkózó egy hosszabb pihenő után már megkezdte a felkészülést.

„Jól volt a kikapcsolódás és a feltöltődés. Nem mondom, hogy jól esett, hogy jó pár hét után ismét a szőnyegen találtam magam, de már visszarázódtam” – mondta Lévai, aki marad a 77 kilogrammos súlycsoportban.

„Célom, hogy a válogatottba bekerüljek, aztán pedig az Európa-bajnokságon maradandót alkossak a 77 kilogrammosoknál” – tette hozzá Lévai.

A BHSE világbajnoki ezüstérmes kívül Nagy Bernadett, Losonczi Dávid, Muszukajev Iszmail és Ligeti Dániel képviselte a magyar színeket a nyári játékokon.

A 2025-ös Európa-bajnokságot áprilisban, Pozsonyban rendezik meg.