Dorkó Péter: Az U12-es, valamint a serdülő országos bajnokság mindenképpen előrelépés volt a korábbi évekhez képest

Az U12-es és a serdülő országos bajnokságra szeptember 26-a és 29-e között került sor a

Városi Sportházban, Hajdúszoboszlón, az idei esztendő első magyar nemzeti eseményét

a korosztályos válogatott edzője, Dorkó Péter értékelte.

A nagy érdeklődés miatt a négy versenynapon nagyon sok mérkőzésre került sor egyértelműen mennyiségi és minőségi előrelépés történt az elmúlt két-három évhez képest. Mindkét korcsoport számára még lesznek idén kisebb hazai események, de az országos bajnokság volt a legfontosabb az U12-esek, valamint a serdülők számára idén.

Az U12-es korosztályban a 2012-ben született ökölvívók vehettek részt, míg a serdülők között a 2010-es, és 2011-es versenyzők indulhattak az országos bajnokságon. Az U12-esek a következő esztendőben már minden serdülő eseményen indulhatnak, és az idei megmérettetések majd 2025-ben a nemzetközi eseményeken kamatozhatnak.

„Összesen 71 klub 273 versenyzője indult, és ez mindenképpen előrelépés az előző évekhez képest. Előre lépett az U12 leány korosztály, ha nem is létszámban, de két-három ügyes kislány feltűnt, akik a jövőben már serdülő korosztályban is tudnak bizonyítani, ahogyan a tizenkét éves fiúk között is több kiváló produkció volt, látványos, jó mérkőzésekkel.

Lányoknál meg kell említeni Varga Vivient, aki a legjobb versenyző címet is megszerezte, kiválóan bokszolt.

A fiúknál nehéz döntés volt a legjobb teljesítmény nyújtó versenyző megnevezése, többen remekül szerepeltek. Vajmi Zsombor, Szabó Ferenc, Harkály Sándor, Horváth László, Rézműves Atos, Homai Martin, Pankovics Bogdán serdülőben is nagyot fog alkotni.

Serdülő lányoknál mindenhol az esélyesek győztek, 46 kg-ban a vecsési Varga Dorina sikere számíthat meglepetésnek. A fiúknál több nagy csata is volt, presztízs meccsekkel. A tavaszhoz képest nagyot lépett előre Bogácsi Attila, Kalmár László, Bogdán Jácint és Lakatos Enrikó. A legjobb teljesítményt a négy nap alatt a debreceni Varga Levente nyújtotta, aki jövőre is ezt a korosztályt erősíti,” nyilatkozta Dorkó Péter a serdülő Ob-t követően.

Hajrá, magyar ökölvívás!

Magyar Ökölvívó Szakszövetség