A BVSC vezetőedzője szerint jó úton járnak, de még sok munka van előttük.
Fotó: BVSC Vízilabda / facebook
Mint ismeretes, négyból négy győzelemmel zárta a hétvégét a BVSC, a sikerek között a Pro Reccot is kétvállra fektette a vasutas együttes.
Varga Dániel a BVSC Zugló youtube csatornáján így nyilatkozott:
– Köszönjük a gratulációt a játékosok nevében, és még egy köszönet a szurkolóknak, illetve mindenkinek, aki kilátogatott. Nagyon élveztem, és szerintem mondhatom a játékosok nevében is ezt a hangulatot. Bízom benne, hogy valami olyasmi kezd itt kialakulni a Szőnyi úton, ami másoknak is tetszik, és a szezont is végig tudják követni és szurkolni nekünk – hangsúlyozta a tréner.
A vezetőedző elmondta: a győzelem az nagyon jól össze tudja kovácsolni a csapatot, nagyon nagy önbizalmat tud adni, rengeteg jó hozadéka van, és ez önmagában jó. Viszont az, hogy voltak pénteken meg szombaton olyan részek, amikor egy picit beszakadt a dolog, megmutatta a csapat a törékenységét, megmutatta azt is, hogy igenis kell még nagyon sok mindenen dolgozni, nem feltétlenül a 10×200-akkal, hanem mentálisan, pszichésen, csapatdinamikailag. Ezek nagyon jó dolgok, mert tudunk tovább menni, és nem egy bajnokság későbbi szakaszában derülnek ki. Sem az, hogy gyengéink is vannak, sem az, hogy egyébként ilyen fantasztikusan tudunk játszani – fejezte be Varga Dániel.
Férfi vízilabda Eurokupa-selejtező, 3. forduló: BVSC-Manna ABC – Pro Recco összefoglaló
hajrábvsc #bvsczugló #vízilabda Aki lemaradt volna róla, most visszanézheti a férfi vízilabda Eurokupa-selejtező 3. fordulójának csoportrangadójának rövid összefoglalóját, amelyen a BVSC-Manna ABC 16-11-re legyőzte az olasz Pro Reccót és így a kvartett első helyén zárt Varga Dániel együttese. A találkozó után vezetőedzőnk mellett Konarik Ákos és a nemzetközi kupákban első gólját szerző Benedek Mór értékelt stábunknak.