Zalánki Gergő: jó döntés volt az Olympiakoszba jönni

2024 szeptember 27.

Jó döntésnek tartja, hogy a görög Olimpiakoszhoz igazolt a nyáron Zalánki Gergő, a magyar vízilabda-válogatott kiválósága.

A világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes klasszis az M1 aktuális csatornának elsőként az új környezetről beszélt.

„Egyből a Bajnokok Ligájában játsszuk majd az első meccsünket. Jó fej mindenki, az edző is pozitívan áll hozzám, és az első pár hétben azon dolgoztunk, hogy engem beépítsenek a csapatba, merthogy a keret 90 százaléka tavaly is itt volt”

– mesélte a 29 éves játékos.

„A két évet itt töltött Vámos Márton sokat mesélt a csapatról, ő is pozitív volt ez ügyben, egyébként az Olimpiakosz jelentkezett értem elsőként, amikor problémák akadtak a Pro Reccónál”

– utalt arra, hogy az olasz sztárcsapat a főszponzor távozása miatt hirtelen nehéz anyagi helyzetbe került, ezért a Pro Reccónak a Bajnokok Ligájától is vissza kellett lépnie.

Zalánki elmondta, most van az életkora alapján még négy-hat évig csúcsformában, ezért mindenképpen a BL-ben akart játszani és BL-t nyerni. A másik esélyes a szerb Novi Beograd volt, de a görögökkel jobb előérzete volt.

„Emellett télen is jó idő van, 50 méterre vagyunk a tengerparttól, és már megnéztük az Akropoliszt. Nagy a kontraszt az olasz kisváros után. A Reccónál nyáron hosszabbítottunk két évet, előtte életem legszebb három évét töltöttem ott, és sokként ért a bejelentés. Elkezdtünk pánikolni, nem volt kellemes pár hét az olimpia előtt, de amikor kiutaztam Párizsba, már 90 százalék volt, hogy az Olimpiakosz lesz a befutó”

– jelentette ki a magyar klasszis, aki két évre írt alá, és a görög bajnokság és kupa mellett a BL-győzelem a célja.

Hozzátette, a Ferencvárosba mehetett volna harmadik balkezesnek, de érthetően ott nem volt rá akkora szükség.

Az olimpiáról úgy vélekedett, hogy rossz érzés van benne, mert nagy önbizalommal mentek neki, de mégsem sikerült azt a játékot produkálniuk, amit tudnak, és nem játszottak jól.

„Lassúak voltunk, és azt éreztem, hogy valami nem állt össze. Főleg a bronzérmet sajnáltam, mert el kellett volna verni az amerikaiakat. Négy év múlva újra megpróbáljuk”

– közölte a 2023-as év legjobb férfi vízilabdázójának választott Zalánki, aki a Pro Reccóval 2022-ben és 2023-ban is megnyerte a Bajnokok Ligáját, idén viszont a döntőben elbukott a Ferencvárossal szemben.

(MTI-vizipolo.hu)