Hosszabbított magyar tehetségével a Bundesliga-csapat – HIVATALOS

Az Eintracht Frankfurt megújította az utánpótlásában pallérozódó fiatal magyar játékosa szerződését…

(Photo by Alex Grimm/Getty Images)

Az Eintracht Frankfurt bejelentette, hogy további három évvel, 2029-ig meghosszabbította fiatal magyar játékosa, Fenyő Noah szerződését.

A 18 éves középpályás a Frankfurt U17-es és U19-es csapatában az elmúlt években 52 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt négy gólt és hét asszisztott jegyzett. Fenyő az új szezonban is adott már egy gólpasszt, és a felnőtt csapat meccskeretének is tagja volt.

“Noah jó ideje a mi utánpótlásunkban pallérozódik, nagyon tehetséges és minőségi játékos. Velünk tartott az egyesült államokbeli edzőtáborunkba, és pályára lépett az első csapatban felkészülési mérkőzéseken, az idény során pedig az U21-es együttest erősíti, amelynek fontos tagja lesz a következő hetekben, hónapokban. Nagyon jól bánik a labdával, és jól bírja a nyomást is. Mindig igyekszik megoldást találni, amikor nála van a labda, de közben agresszív és jól lefedi a területeket. Segítünk neki megtenni a következő lépéseket – boldogok vagyunk, hogy hosszú távra elkötelezte magát a klub mellett” – mondta Timmo Hardung, a klub sportigazgatója.

fociclub