PL: Ausztriába került kölcsönbe a Liverpool középpályása! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönadta középpályását, Stefan Bajceticset.

(Photo by Christian Hofer/Getty Images)

A Liverpool háza táján az elmúlt hetekben felmerült annak a lehetősége, hogy Stefan Bajceticset kölcsön fogják adni a 2024/2025-ös szezonra, miután Arne Slot nem tudná garantálni a kellő játéklehetőséget a 19 éves játékos számára. A spanyol játékos iránt volt is érdeklődés, egyrészt a Red Bull Salzburg részéről, másrészt az átigazolási időszak véghajrájában a Barcelona is bejelentkezett érte, miután Marc Bernal súlyos sérülést szenvedett.

Bajcetic végül a Salzburg mellett tette le a voksát, ahol ismét együtt dolgozhat a Liverpool korábbi másodedzőjével, Pep Lijndersszel. A kölcsönadás egy évre szól, vásárlási opciót pedig nem tartalmaz, azaz a középpályás az idény végén vissza fog térni a Liverpool keretéhez. A 19 éves játékos még a 2022/2023-as idényben robbant be a köztudatba, ám az elmúlt két szezonban több komolyabb sérülés is hátráltatta a beépülését a keretbe, így ez a kölcsönadás akár az igazi áttörést is meghozhatja számára.

Stefan Bajcetic a Liverpool színeiben eddig 22 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 1 gólt jegyzett. Szerződése 2027 nyaráig köti a “Vörösökhöz”, piaci értékét pedig 11 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub