Oroszországba szerződött az argentin olimpiai válogatott erőssége – HIVATALOS

Az orosz bajnoki címvédő Zenit soraiban folytatja pályafutását az Argentinos Juniors fiatal támadója…

(Photo by Claudio Villa/Getty Images)

A Zenit Szentpétervár bejelentette, hogy négy+egy éves szerződést kötött az Argentinos Juniors fiatal csatárával, Luciano Gondouval, aki az idei olimpiai játékokon is eredményes volt.

A 23 éves csatár hazájában a patinás River Plate utánpótlásában is megfordult, de a “milliomosok” felnőtt csapatában egyszer sem szerepelt. Gondou a profik közt a Sarmiento Junin színeiben mutatkozott be, 2021 januárjától 2023 júliusáig 85 találkozón 17 gólt szerzett a csapat soraiban. Egy évvel ezelőtt nagy reményekkel szerződött a Bichóhoz, ahol az első kiírásában, a tavalyi Copa de la Liga Profesional során kilenc gólig jutott, összességében pedig 38 pályára lépés alatt 14 találat fűződött a nevéhez.

Gondou meghatározó játékosa volt idén a Javier Mascherano vezette U23-as olimpiai válogatottnak, a gólerős támadó hét mérkőzésen négy gólt szerzett az Albiceleste korosztályos együtteséhez. Ő regisztrálta az argentinok kijutást érő gólját a brazilok ellen a kvalifikációban, valamint a párizsi ötkarikás játékokok alatt is eredményes tudott lenni az Irak elleni csoportmérkőzésen.

Gondou az argentin felnőtt válogatottban még nem mutatkozott be, de európai átigazolásától azt is reméli, hogy idővel a nemzeti csapatnál is szóhoz juthat.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub