PL: kölcsönadta argentin középpályását a Manchester City! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönadta tehetséges középpályását, Máximo Perronét.

(Photo by Rich Storry/Getty Images)

Az előző szezonhoz hasonlóan, a 2024/2025-ös kiírást is kölcsönben fogja tölteni a Manchester City tehetsége, Máximo Perrone. Erről a mai nap folyamán számolt be a legutóbbi 4 Premier Leaguet megnyerő klub, melyben tudatták, hogy az argentin játékos az olasz élvonal újoncánál, a Comonál fog pallérozódni ebben az idényben. A kölcsönadás egy évre szól a felek között, de a megállapodás a Como közleménye szerint tartalmaz egy plusz egy évre szóló hosszabbítási opciót.

A 21 éves védekező középpályást 2023 januárjában szerződtette a Manchester City 11 millió euró ellenében a Vélez Sarsfieldtől. Perrone az előző idényt kölcsönben a Las Palmas csapatánál töltötte, ahol igen sok tapasztalatot gyűjtött, tekintve, hogy 30 mérkőzésen 1692 percet tölthetett a pályán a spanyol együttesnél. A City a további fejlődés, és a hasonló játékmennyiség reményében adta Perronét kölcsön a Comonak, ahol Cesc Fabregas keze alatt pallérozódhat tovább a tehetséges játékos.

Máximo Perrone a Manchester City színeiben eddig összesen 2 mérkőzésen léphetett pályára. Szerződése 2028 nyaráig köti a csapathoz, piaci értékét pedig 9 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub