A szigetországi sajtóban továbbra is folyamatosan téma a magyar válogatott védekező középpályásának jövője…
(Photo by Clive Mason/Getty Images)
Az elmúlt időszak angol csapatokkal való híreszteléseit követően a Nemzeti Sport arról számolt be, hogy az újjáépülő Újpest hetek óta tárgyal az angol harmadosztályú (League One) Barnsley magyar válogatott középpályása, Callum Styles szerződtetéséről.
Sytles az új szezonban aktuális csapata egyik mérkőzésén sem volt a meccskeret tagja a küszöbön álló átigazolása miatt, klubja azt reméli, hogy hamarosan pont kerülhet a régóta húzódó klubváltásának végére.
A 24 éves védekező középpályás 2018 óta jelenlegi kenyéradója alkalmazásában áll, azóta kizárólag kölcsönben hagyta el az együttest. Styles a 2022-2023-as idényt a másodosztályú Millwall soraiban töltötte, de mivel magasabb osztályban nem talált csapatot magának, így visszatért a Barnsley-hoz. A legutóbbi idény első felében ősszel 20 tétmérkőzés alatt három gólt és két gólpasszt regisztrált a csapat színeiben, majd januártól a Sunderland alkalmazásában szerepelt, ahol 12 meccsen jutott szóhoz a második vonalban.
A magyar felmenőkkel is rendelkező labdarúgó 2022-ben mutatkozott be a magyar válogatottban, azóta 23 mérkőzésen lépett pályára a címeres mezben és Marco Rossi Eb-keretének is tagja volt.
A lap úgy tudja, hogy az Újpestnek több kiszemeltje is van a posztra.
fociclub