Premier League: Barcelonából kap új csapattársat Kerkez Milos! – hivatalos

Az FC Barcelona és a Bournemouth együttesei bejelentették, hogy mindenben megállapodtak egymással Julian Araujo klubváltásáról, aki öt éves szerződést ír alá az angol Premier League-ben szereplő gárdával.

A 23 esztendős mexikói jobbhátvéd klubváltásáról már elég élénken lehetett hallani az elmúlt napokban, így várható volt, hogy nem lehetnek messze a felek álláspontjai.

Az angolok közleménye szerint 2029 júliusáig szól a mexikói válogatott játékos szerződése; az átigazolás összegét (amely a Transfermarkt szerint 10 millió euróra rúg – a szerk.) a felek nem hozták egyelőre nyilvánosságra.

A USA-ban született, ott az LA Galaxy együttesénél nevelkedő, majd a felnőtt csapatban lejátszott 109 tétmérkőzést követően 2023 januárjában az FC Barcelonához szerződő Araujo számára finoman szólva sem a tervei szerint alakult a barcelonai szerződése, hiszen a katalánok első csapatában egyetlen percet sem játszott, nagyban köszönhetően annak, hogy az elmúlt idényt például a spanyol élvonalbeli Las Palmasnál töltötte kölcsönben.

Érdekesség még, hogy Julian Araujo véletlen vagy sem, de a klubváltását igen stílusosan, az augusztus 13-ai születésnapjára időzítette.

(Borítókép: Photo by AFC Bournemouth/AFC Bournemouth via Getty Images)

fociclub