Külföldre igazolhat a magyar válogatott kapusa – sajtóhír

Hazai sajtóinformációk szerint hamarosan légiósnak állhat a magyar válogatott harmadik számú kapusa…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Az NB1.hu információi szerint a Paks egyszeres magyar válogatott kapusa, Szappanos Péter azért nem lépett pályára a Diósgyőri VTK elleni évadnyitón, mert a hálóőr egy belga csapathoz készül leszerződni.

A 33 éves hálóór eddig pályafutása során kizárólag Magyarországon védett, Szappanos a Ferencváros mellett a Dunaharaszti, a Tatabánya, a Zalaegerszeg, a Mezőkövesd és a Budapest Honvéd alkalmazásában állt, mielőtt 2023-ban a tolnaiakhoz szerződött volt. A rutinos kapus 2022-ben egy Görögország elleni felkészülésen védhette néhány perc erejéig a magyar válogatott kapuját, azóta gyakran tagja volt a keretnek, az idei Európa-bajnokságon is ő volt a magyar együttes harmadik számú kapusa, azonban nem jutott szóhoz a tornán.

Szappanos az elmúlt években eddig 168 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben.

A portál úgy tudja, hogy a Honvéd fiatal kapusa, Dúzs Gellért ugyancsak a klubváltása miatt nem védett – lehet, hogy ő követhetné Szappanost a Paksnál.

fociclub