Kós Hubert parádés rekordja, Ábrahám Minna boldogsága

Két továbbjutó, egy országos csúcs, egy majdnem középdöntő és egy keservesen síró tehetség – ez a második délelőtt rövid mérlege a párizsi olimpián. Kós Hubert fantasztikus rekorddal (52.78), elsőként jutott tovább 100 háton, Jászó Ádámnak négy század hiányzott a középdöntőhöz. Ábrahám Minna 200 gyorson röppent tovább boldogan – ugyanitt a döntőre is esélyes Pádár Nikolett bemozdult a rajtnál, ami miatt kizárták, a reakciót pedig mindannyian sejtjük… Vegyesúszóink közül Holló Balázs hét tizedre volt a döntőtől 400-on, sajnos 9. lett, míg Zombori Gábor 14.

Kós Hubert már a szombati gyorsváltó után közölte, sebaj, jön a száz hát, ott már mindent ő tart kontroll alatt. Nem a levegőbe beszélt. Az utolsóelőtti futamban valósággal kilőtt a rajttól – 0.52-es reakcióideje valami elképesztő –, aztán leiskolázta a mezőnyt. Olyannyira, hogy a sportág történetében első magyarként 53 másodpercen belül ért a falhoz, azaz 52.78-cal új országos csúcsot állított fel, csaknem három tizedet vágva saját, márciusban elért idejéből. Ezzel pedig első idővel masírozott tovább a középdöntőbe. Jászó Ádámnak milliméterek hiányoztak ugyanehhez, végül 0.04-gyel lemaradt a 16. mögött – persze számára a gyorsváltóval úszott finálé volt a csúcs ezen az olimpián.

Női 200 gyorson Ábrahám Minna remekelt, a kitűzött célt elérve kiharcolta, hogy úszhasson még egyszer: 200 gyorson a 13. idővel került a középdöntőbe. Annál drámaibban alakult Pádár Nikolett délelőttje – olyasmi történt vele, ami rémesen ritka gyorsúszásban: kizárták. Ebben az úszásnemben csakis kétféle okból történik ez általában: vagy a rajtnál mozdul be a versenyző, vagy tovább delfinezik a víz alatt a megengedett 15 méternél. Kikinél az utóbbi kizárt, marad a rajtnál elkövetett hiba – ezt később meg is erősítették kérdésünkre: a rajtjel előtt megmozdult, ez a hivatalos indoka a DSQ-nak. Ami szörnyű, elvégre a szegedi kiválóságnak ez a fő száma, ahol igenis lett volna esélye akár a döntőre is – elvégre itt még 1:59-cel is érkeztek a középdöntőbe, míg az ő nevezési idejével második lett volna reggel… Ehhez képest a belgrádi Eb után – ahol harmadik magyarként ragadt bent az előfutamban – egy újabb iszonyatosan keserű pirulát kell lenyelnie egyik legnagyobb tehetségünknek…

Vegyesúszóink közül Holló Balázs járt közelebb az ígéret földjéhez – és utólag elmondható: ha sikerült volna kipréselnie magából a belgrádi Eb-ezüstöt érő idejét (4:11.51), akkor épp megelőzi azt a három úszót, aki előtte holtversenyben végzett a 6-7-8. helyen (4:11.52-vel). Az meg ugye szinte garantált hatodik helyet jelentett volna este, elvégre a négyvegyest egy nap kétszer leúszni is brutális, ám egy hármas szétúszás esetén teljesen esélytelen lenne a három továbbjutó (ha csak nem engedtek volna kilenc indulót este a táv sajátosságára való tekintettel). Ez azonban csupán játék a szavakkal – Balázs, és az első futamban 4:14-gyel záró Zombori Gábor is elismerte: Belgrádra már formába hozták őket az edzőik, különböző okokból (eredményesség, kvótaszerzés), és az akkori felkönnyítés után már nem lehetett az ötödik hétig megtartani az állóképességet és a sebességet is. (Ugyanez áll a Belgrádban a két magyart megelőző és aranyérmet szerző görög Papastamosra: ő utolsóelőtti lett az összesítésben.) Kár érte, mert egyébként egyre “kopottabb” a vegyesúszó-mezőny derékhada: mindössze 16 úszó tudta kvalifikálni magát…

Nyilatkozatok

Kós Hubert

„Jó volt nagyon. Örülök, hogy bementem 53 alá. Kicsit bántott, hogy a kettes pályán úsztam és nem láttam semmit. Szóval nem tudtam, hogy lassíthatok-e vagy nem, úgyhogy muszáj volt nyomnom. Ez az első idő semmit nem jelent – este meg kell tenni a következő lépést, azaz be kell jutni a Top8-ba.”

Jászó Ádám

„A végére nagyon elfogytam sajnos, a karomat alig bírtam kiemelni. Többet akartam, de nagyon fájt – persze, a döntő a váltóval sok mindenért kárpótol, hiszen itt a fináléra nem volt reális esélyem.”

Ábrahám Minna

„Én most nagyon boldog vagyok, megvan, amit nagyon szerettem volna: úszom még egyszer este. Nagyon kemény volt, reggel sosem jöttem ilyen jót, de tudtam, menni kell, ha meg akarom csinálni. Tudom, nem leszek érmes, itt sok nagyon jó úszó van, nekem most már kizárólag az a cél, hogy este legyen meg az egyéni csúcs, a többit meglátjuk.”

(Pádár Nikit nem lehetett szóra bírni.)

Holló Balázs

„Belgrádra kellett időzíteni a formát, ha nem tesszük meg, most nem vagyok itt – így mostanra már nem volt annyi bennem, hogy ennél jobbat jöjjek. Próbáltam egy nagyot hajrázni, de iszonyatosan fájt már az utolsó húsz méter, ezért nem tudtam annyi erőt beletenni, amennyit a végén szoktam. Ennek ellenére örülök, hogy itt lehettem – mindkét futam nagyon erős volt, én csupa 4:12-es vagy jobb úszóval voltam együtt, beillett egy döntőnek. Mostanra picit kifogytam a szerencséből – marad a kilencedik hely.”

Zombori Gábor

„Meghaltam egy kicsit, ez messze volt attól, amit tudok… A csúcsformát Belgrádra időzítettük, hiszen tudtuk, hogy nekem ott lehet esélyem, itt kevésbé. Sikerült az Eb-n egy bronzérmet nyerni, azaz a számítás bejött – és nekem már az komoly eredmény, hogy itt lehetek, hiszen nagyon rögös volt az út, amelynek a végén eljutottam idáig. Fantasztikus ebben az arénában úszni, tizenötezer ember előtt, csodálatos élmény, már ezért megérte, ráadásul többször is úszhatok itt, bár a mai alapján azt mondom, kétszázon sem lehet csodát várni, de persze megpróbálom.”

A magyar versenyzők eredményei, 2. nap, délelőtt

Férfiak

400m vegyes: 9. Holló Balázs 4:12.20, 14. Zombori Gábor 4:14.88

100m hát: 1. Kós Hubert 52.78 (új országos csúcs), 19. Jászó Ádám 53.97

Nők

200m gyors: 13. Ábrahám Minna 1:57.77, Pádár Nikolettet kizárták.