Évről évre írt új fejezetet a magyar – és sokszor az egyetemes – nyíltvízi úszás történelemkönyvébe Rasovszky Kristóf, hiszen ő volt az első, aki: ugyanazon a nyáron lett junior világ- és Európa-bajnok; egy felnőtt Eb-n mindhárom egyéni távon érmes lett; első magyarként világbajnok lett, majd a férfiak közül elsőként olimpiai érmes, később megint csak első hazai úszóként lett vb-dobogós a királykategóriában, 10km-en, az idén pedig immár világbajnok. Ő az egyetlen, aki négy egymást követő évben nyerte meg a Világkupa-összetett viadalát, és abszolút motorja a nyíltvízi váltónak, amely 2021 óta az összes világversenyen dobogón állt (három Eb és három vb), legutóbb, Belgrádban immár a tetején.
Junior Eb- és vb-arany három hónapon belül
Az első komolyabb feltűnést 2016-ban keltette Rasovszky Kristóf, amikor három hónap leforgása alatt megnyerte a junior Európa-bajnokságot, majd a junior világbajnokságot is – ilyenre korábban egyetlen, még oly nagyreményű nyíltvízi úszó sem volt képes (nem csak magyar, más sem). Ráadásul az ifjú veszprémi a két korosztályos esemény között még részt vett a riói olimpián is – akkor még csupán 1500 gyorson szerzett indulási jogot, ugyanakkor fontos volt, hogy 19 esztendősen megismerkedett az ötkarikás miliővel, így amikor a következő alkalommal már esélyesként vonult fel a 10km-es táv rajtjához, egy pillanatig sem kellett attól tartani, hogy az olimpia semmihez sem fogható hangulata esetleg maga alá gyűri.
A tokiói eseményig azonban még kilométerek százai vártak rá versenyeken, és ezrei az edzéseken – az azonban igen hamar kiderült, hogy a Rasónak becézett, 190 centis óriás jóvoltából új dimenzióba kerülhet a nyíltvízi úszás férfi szakága Magyarországon.
2017: 5/5, majd áttörés a 2018-as Eb-n
2017-ben érkeztek az első komolyabb jelek: Rasovszky a LEN Európa-kupa soha nem látott módon ötből öt versenyt nyert meg (Eilat, Barcelona, Koppenhága, Navia, Bracciano), továbbá a mezőnyben egyetlenként három Világkupa-viadalon (Setubal, Quebec, Chun’an) is diadalmaskodott. Igaz, húszévesen még kiegyensúlyozatlan volt a teljesítménye, így végül a Világkupa-összetettben negyedikként zárt, míg az év fő versenyén, a FINA Világbajnokság balatonfüredi viadalain elmaradt az igazi áttörés: 5km-en 7., 10km-en 5. lett, a csapattal szintén 7. helyen végzett, míg a 25km-t fel kellett adnia egy vétlen rúgás elszenvedőjeként.
Ez az esztendő ugyanakkor tökéletesen felkészítette arra, hogy 2018-ban egészen döbbenetes sikerszériával rukkolhasson ki. Először is, folytatta félelmetes győzelmi sorozatát az Európa-kupa sorozatban (4/4: Eilat, Barcelona, Koppenhága, Bled), és újfent elsőként ért célba a setubali Világkupán, hogy aztán jöjjön az igazi nagy dobás, a glasgow-i Európa-bajnokság.
Itt Rasovszky először megnyerte az 5km-es viadalt, majd a 10km-es versenyen is győztesnek látszott, de rutintalanul nyúlt rá a célpanelre, és az olimpiai és világbajnoki címvédő Ferry Weertman a létező legkisebb különbséggel megelőzte. A versenybírók a célfotó alapján hozták ki a hollandot győztesnek, jóllehet a hivatalos időeredmény – mely itt tizedeket mutat – azonos volt kettejük esetében. A magyar szövetség ennek ismeretében óvott, s kérte a holtverseny megállapítását, ám ezt elutasították a célbaérést rögzítő felvételekre alapozva; később a hivatalos időmérő cég nyilvánosságra hozta, hogy Weertman 0.04 másodperccel, azaz négy századdal érintette meg előbb a panelt. Mindazonáltal a holland sztár is érezte, hogy ifjú riválisa remekelt, és a célban ő emelte magasba Rasovszky kezét.
Ami még soha nem sikerült másnak: három egyéni Eb-érem
Aztán két nappal később Rasó történelmet írt: fantasztikus teljesítménnyel elsőként ért célba 25km-en, így ő lett a sportág históriájának első férfi nyíltvízi úszója, aki egy Európa-bajnokságon mindhárom egyéni távon dobogóra állhatott (két arany, egy ezüst).
A Nemzeti Sport visszatekintőjében megállapította: „Aztán eljött 2018, és a kép kezdett végérvényesen összeállni, függetlenül attól, hogy aranyérmek váltakoztak 12. helyekkel. Ám Rasovszky Kristóf pont azért vált ezen a nyáron a világ első számú nyílt vízi úszójává, mert az összes balul sikerült versenyből tanul valamit. És ez nem a szokásos blabla, hogy tudom, mi nem sikerült, és legközelebb más lesz… Mert nála valóban más lesz. Mert tényleg tudja, mit rontott el. Na meg azzal is tökéletesen tisztában van, mit csinált jól (lásd még: intelligencia). Glasgow-ban minden pórusából áradt az a fajta lenyűgöző magabiztosság, ami egy elsőrangúan felkészült sportoló sajátja. Pontosan tudja, mit akar, pontosan tudja, miként fogja elérni, amint azt is, mit kell kizárni, hogy senki és semmi ne téríthesse le az útról, amely a célig vezet. Ő az a versenyzőtípus, akiből sajnos alig akad mutatóba a mai magyar élsportban. Mert ugyan érzékeli, hogy ő azért egy másik, felsőbb kasztba tartozik immár a sportágában, ám a nagyképűségnek a szikráját sem lehet felfedezni egyetlen gesztusában, félmondatában, hangsúlyában sem. Irigylésre méltó humorérzékének hála mindenen túláradó derűvel szemléli a világot, azaz egyvalamiben biztosak lehetünk: nem létezik olyan téthelyzet, amelyben ő egyetlen pillanatra is összecsinálná magát. Az elmúlt napokban ugyanakkor bizonyította, hogy a jókedv sosem csap át könnyelmű bohémságba. Amikor „meccs van”, akkor gránitszilárdságú arcéllel érvényesíti mindazt, amiért harcba szállt. Ő nem keresi a bunyót, de odaver, ha az tetszik szükségesnek, akkor és úgy kapcsolgatja fantasztikusan megedzett testén a sebességeket, amikor és ahogy a helyzet kívánja, mert két év alatt megismerte az összes vetélytársát, azaz szépen belövi, melyiküktől mit várhat. Amellett, hogy a 25 kilométer – pláne 17 fokban és egésztestes tapadósban – elsősorban arról szól, hogy egy-egy versenyző képes-e rendre nemet mondani a lelke mélyéről feltörő „szálljunk most már ki” kísértésre, Kristóf egészen hihetetlen precizitással oldotta meg a legfontosabb részt, az utolsó egy kilométert. Ahogy elengedte picit a többieket, egy utolsó erőgyűjtés után felbőgette a motorokat, nyitott magának egy új sávot, majd amikor elérte a csúcssebességet, szimplán beúszott eléjük, végül tüntetőleg otthagyta őket – 24 500-nál, az ötödik óra végén bődületes lelki terrort jelent, ha valaki elmegy tőled négy-öt méterrel, amikor a célig vezető bóják már feltűntek a horizonton. És mindezt úgy, hogy életében másodszor úszta végig a 25 kilométert, az elsőről pedig kizárólag rémes emlékei vannak…”
Ezek után senki sem csodálta, hogy 2018 végén a szakágban ő kapta meg az év legjobbjának járó LEN Award-ot az európai szövetségtől.
Az első világbajnoki arany
A remek pedig széria folytatódott 2019-ben is. A rendre világbajnoki színvonalú szezonnyitó dohai Világkupán a korábbi évek elbaltázott úszásaihoz képest elsőrangúan taktikázva másodikként végzett, majd Seychelles-en bronzérmet szerzett, júniusban pedig – ahhoz képest, hogy már egy ideje Balatoni Cápa becenéven futott – valahára megtörte a „hazai” átkot, és sikerült megnyernie a füredi Világkupa-viadalt.
Így kanyarodott rá a kvangdzsui vb-re, ahol rögvest a nyitónapon megszerezte a magyar úszósport első felnőtt világbajnoki címét a férfi szakágban, 5km-en.
„Kicsit stresszesebb volt, mert jobban feszültem előtte, mint egyébként – nyilatkozta a győzelem után. – Tavaly, a glasgow-i Európa-bajnokságon nem éltem meg így a kezdést, itt valamiért igen, de aztán a versenyen ebből semmi sem köszönt vissza. Maximum egy szakaszon, a második körben, amikor rám jött valami öklendezésféle vagy kétszáz méteren keresztül, de aztán el is múlt azzal a lendülettel. Végül is minden úgy alakult, ahogy terveztem, talán egy picit jobban rá akartam volna pihenni a hajrára, ám amikor visszanéztem, és láttam, hogy milyen öldöklés megy a második-harmadik vonalban, akkor úgy döntöttem, jobb nekem ott elöl. Hamarabb indítottam meg a hajrát, mint terveztem, de bírtam erővel simán, úgyhogy örülök most nagyon.”
Két nappal később a német riválisokkal előre „egyeztetett” taktikai manőverezésekkel igyekezett bebiztosítani, hogy az olimpiai kvótákért zajló 10km-en ne érje kellemetlen meglepetés. A Floran Wellbrockkal és Rob Muffelsszel kötött „véd és dacszövetség” végig működött, más kérdés, hogy a végére kivívott előkelő pozíciók megtartása a finisben Rasovszkyra hárult, így míg ő visszaverte a támadásokat, addig barátai érmesként értek a célba (Wellbrock nyert, Muffels harmadik lett), míg neki maradt a negyedik hely. Miután sikerült a tokiói kvalifikáció, annyira nem bánkódott, egyébként is, azt már korábban is írták róla: „ilyenkor sem megy át durcásba, hárommondatos közhelyesbe – pacekba elmondja, mit gondol a történtekről, és nagyjából egy órával a verseny után már túl is van az egészen, azaz nem kreál magának temetői hangulatot.”
A zord körülmények között megrendezett 25km-es versenyt megint nem úszta végig: 9 kilométernél érezte, hogy rosszullét kerülgeti, s mivel a Világkupa-sorozatban a korábbi három dobogós helyezés miatt kifejezetten jól állt, és a vb után egyenesen a kanadai viadalokra utazott, inkább kiszállt az embert próbáló küzdelemből. Jól tette, hiszen mind a Lac St-Jeanban, mind a Lac Meganticban rendezett Vk-versenyt megnyerte, így betonbiztos előnnyel vághatott neki az utolsó állomásoknak. És itt sem vallott szégyent: bár elmaradt a dobogós helyezés, azért a közvetlen élmezőnyben zárt Ohridban (4.) és Chun’anban (5.) is, azaz pályafutása során először megszerezte a Világkupa összetett elsőségét és vele a tekintélyes pénzdíjat is; sőt, ennek köszönhetően 2019-ben a FINA-nál ő lett az Év férfi nyíltvízi úszója.
A Hévízi-tóból az olimpiai dobogóra
Más kérdés, hogy a korábbi évekkel ellentétben Kristófnak nem adatott meg, hogy egy elegáns FINA-gála keretében vegye át az elismerést – a 2020 elején kitört Covid-járvány sok mindent elsöpört, többek között valamennyi fontos sporteseményt is. Ebből az évből csak egy speciális rekordot „hagyott” az utókorra: 57 perccel új csúcsot állított fel a Balaton-átúszáson.
2021-re kezdett az élet visszatérni a rendes kerékvágásba. Előbb újfent egy ezüstéremmel nyitotta a szezont Dohában, majd az elhalasztott Európa-bajnokságon, Budapesten úszhattak a legjobbak májusban. Igaz, úgy festett, Kristóf szempontjából visszatért a „hazai víz” átka, hiszen egyéniben rendre épphogy lemaradt a dobogóról a Lupa-tavon rendezett viadalon (5km: 4., 10km: 5.), ugyanakkor kellemes meglepetésre Rohács Rékával, Olasz Annával, valamint az ifjú Betlehem Dáviddal sikerült bronzérmet szerezniük a váltóversenyben.
Ezután következhetett az igazi formába hozás, elvégre 2021-ben mindent felülírt az olimpiai szereplés – Tokióban pedig Kristóf learatta mindannak a gyümölcsét, amit ama bizonyos 2017 óta eltelt öt évben belerakott a nyíltvízi úszásba, a felkészülésbe, és amely időt alatt 24 évesen az egyik legtapasztaltabb versenyzővé vált. De olvassuk újra a Japánban történteket az úszószövetség honlapján megjelent tudósításból.
„Gellért Gábor szövetségi kapitány nagyobb szelet és hullámokat szeretett volna látni, hogy a nyíltvízi úszóviadalon azok érvényesüljenek, akik klasszikus nyíltvizesek – ehhez képest a női viadalra még jutott néhány széllökés és kevéske hullám, ugyanakkor a férfiakat kék ég és gyakorlatilag tükörsima víz várta. Mindez elsőrangú hír volt a medencés úszóknak, így elsősorban a világbajnoki címvédő Florian Wellbrocknak, illetve a májusi budapesti Eb-t megnyerő Gregorio Paltrinierinek, hiszen az 1500 gyorson a világ legjobbjai közé tartozó kettős szinte medencés körülmények között úszhatott.
Igaz, a csaknem 30 fokos vízhőmérséklet mellé immár egyre komolyabb hőség társult – egy napja még akadtak a pályát időnként árnyékba borító felhők –, avagy a víz hőmérséklete közelítette a szabályban rögzített maximumot (31), ami fölött már nem rendezték volna meg a viadalt. Rasovszky Kristóf ugyanakkor tökéletesen felkészítette magát az extrém melegre, hiszen heteken át minden szombaton a Hévízi-tóban úszott több kilométert, néhány házi barkácsolású bója társaságában.
Maga a verseny aztán teljesen eltért a viadalokon megszokott forgatókönyvektől: Wellbrock ugyanis rögtön az elején elhúzott, nem kevéssel, hogy aztán az első etetést követően a franciák 2017-es világbajnoka, Marc-Antoine Olivier, majd Rasovszky Kristóf is a nyomába eredjen. Ezután hosszabb időn át ez a hármas haladt elöl, ám ahogy fogytak a körök, az előnyük is elfogyott: az üldözőboly az 5. és 6. kilométer között érte őket utol. Egy ideig együtt haladtak, ám csak ideiglenesen „alakult vissza” klasszikus nyíltvízi formációvá az élboly, a 7. kilométer után Wellbrock, Rasovszky, Olivier és immár a rájuk zárkózó Paltrinieri ismét ellépett, és az előző nagy üldözésben kifáradt többi vetélytárs immár végérvényesen lemaradt (köztük olyan nagyágyúkkal, mint a címvédő holland Weertman, a vb-bronzérmes német Muffelst vagy a 2015-ös világbajnok amerikai Wilimovsky). Csaknem egy körön át Kristóf a negyedik helyen haladt, aztán az utolsóelőtti kör végén, az egyenesben Paltrinieri és Olivier egy kicsit jobbra sodródott, Rasovszky pedig becenevéhez méltón, cápaként csapott le a lehetőségre, rágyorsított, és felúszott Wellbrockra.
Innentől úgy tűnt, ők ketten döntik el az aranyérem sorsát, ám míg Kristóf ivott pár kortyot, a német lendületből ment rá az utolsó körre, és hamar kiderült, a mezőnyben a leghatékonyabb, tökéletes úszótechnikája a tükörsima vízen elegendő energiát konzervált számára ahhoz, hogy leszakítson magáról mindenkit. Rasovszky egy ideig biztos másodikként haladt, ám az utolsó tartalékait mozgósító Paltrinieri – aki 2013 és 2017 között az összes világversenyt nyerte 1500-on, itt egyébként 4. lett az első héten – egyre jobban felzárkózott mellé. Mindenki más kiszállt az éremcsatából, azaz egy kérdés maradt: ezüst vagy bronz. Kristóf kőkeményen tartotta a második pozíciót, ugyan az olasz próbált még egy utolsót támadást indítani, és egy ízben már a derekánál járt, ám Rasó tett arról, hogy ne érhessen mellé, és miután parádésan visszaverte az összes próbálkozást, biztos másodikként üthette meg a panelt.
Ezzel a 2018-as Eb-ezüst után sikerült egy olimpiai második helyet is szereznie (2019-ben 4. volt ezen a távon, míg az 5km-t megnyerte) – ez nyíltvízi úszásban a magyar férfi szakág első olimpiai dobogója.”
„Egyértelműen egy megnyert ezüst”
„Ez egyértelműen egy megnyert ezüst, és talán látszik rajtam, mennyire boldog vagyok – mondta valóban sugárzó arccal a versenyt követően. – Floriant ma nem lehetett megfogni, sokkal erősebb volt mindannyiunknál, azt viszont nagyon nagy sikernek tartom, hogy én lettem a ’best of the rest’. Floriannal jóban vagyunk, de ellentétben a világbajnoksággal, amikor kicsit összedolgoztunk az olimpiai kvalifikáció miatt, most egyáltalán nem tudtam, hogy mit tervez. Őszintén szólva, nem erre készültem, azt hittem, hasonló lesz a verseny, mint a lányoké, hogy megyünk együtt az elején, a legjobbak tartalékolnak, aztán a végén jöhet a robbantás. Ehhez képest beletelt egy kis időbe, amíg felmértem, hogy rögtön megrántotta az elejét, én ezért indultam kicsit döcögősebben, de aztán sikerült utána mennem. Én nem nagyon akartam vezetni, Laci bá (Szokolai László) egy napja sulykolja, és (Olasz) Anna is csak azt tudta tanácsolni a női verseny tanulságai alapján: türelem, türelem, türelem, várni kell az alkalmat, lábvizen menni, és a végén előre menni elsőnek. Nos, az most kiesett, mert Florian elég jól tartalékolt. Amikor vezettem, azt csak azért csináltam, hogy még egy kicsit tartsuk a sebességet, mert az tuti volt, hogy az üldözőboly előbb-utóbb utolér minket, de így legalább egy kicsit még keményebben kellett dolgozniuk ezért, és a végén ez elég szépen visszajött. Meg az is rengeteget számított, hogy szombatonként a Hévízi-tóban edzettem. Azért az nagyon felkészített arra, ami itt várt ránk. Folyamatosan 30-31 fok volt a víz, sőt, amikor utoljára úsztam benne néhány kilométert, akkor már 34-nél tartott – akkor azért úgy döntöttünk, ennyi elég lesz. Na ahhoz képest itt az első négy kör kábé olyan volt, mint egy jégkádban úsznék. Azaz engem egy pillanatig nem befolyásoltak a körülmények, csak az úszásra tudtam koncentrálni. Hogy a végén ki kellett-e mennem inni, amikor még közel voltam Florianhoz? Hát, úgy voltam vele, két korty mindenképpen segít, ezen nem múlhat – és nem is ezen múlt, mert ma ő elképesztően nagyot ment. Igazából egy kör 1700 méter, azaz kábé a medencés 1500, a végén annyi lett a különbség, amennyi a legjobb időnk között van abban a számban, szorozva héttel. Ma ebben a sima vízben egyértelműen kijött ez a differencia, inkább az a nagy bravúr, hogy Paltrinierit sikerült magam mögött tartani. Ott tudtam, hogy ha mellém ér, akkor nincs esélyem lehajrázni, ezért kacsáztam össze-vissza, hogy fogjam a pozíciót, és ez bejött, bár a vége már tényleg nagyon fájt, mert az én tartalékaim is elfogytak, bár azt is érzékeltem, hogy Gregben sincs több. Amikor megérkeztem Tokióba, abba az apartmanba költöztettek be, ahol addig a vívók laktak, Szilágyi Áron mondta is, hogy itt eddig mindenki minimum ezüstérmet nyert. Innen üzenném Áronnak, hogy én tartottam a szintet!”
Megint csak elsőként: zsinórban három Vk-összett elsőség (aztán még egy)
Amilyen jól alakult a nyár, olyan boldog volt az esztendő befejezése is: bár Ohridban picit lecsusszant a dobogóról a Világkupában, majd Eilatban fura bírói döntéssel vették el tőle a győzelmet, végül mégis megvédte összetett elsőségét, minthogy az évzáró viadalon, Abu-Dhabiban az első három alkalommal győztes Oliviert egy túl feltűnő ütés miatt kizárták, így Kristófnak elegendő volt beérnie az ötödik helyen, hogy átvehesse a győztesnek járó díjat.
Sőt, 2022-ben zsinórban harmadszor is az élen végzett, igaz, ezúttal holtversenyben Paltrinierivel. Fura egy idényt tudhatott maga mögött Kristóf – először is nagyon hosszú idő után (2019 augusztus, Lac Megantic) végre sikerült megnyernie egy 10km-es versenyt, mégpedig a szezonnyitó Európa-kupát Eilaton. Májusban harmadik hellyel indította a Világkupa-sorozatot korábbi kedvenc helyszíneinek egyikén, Setubalban, majd júniusban következett egy újabb hazai világverseny, miután Budapest újfent vállalt egy vb-beugrást (ezúttal Fukuoka helyett). A Lupa azonban újfent csak a váltónak hozott szerencsét: itt Kristóf egészen emberfeletti teljesítményt nyújtva tartotta maga mögött Paltrinierit, és segítette ezüstéremhez a váltót. Aztán viszont kissé haloványabb volt 5km-en (9. hely), 10km-en pedig olyasmi történt vele, ami korábban soha: olyan rosszul érezte magát, hogy kénytelen volt feladni a versenyt – korábban csak 25km-en jutott el idáig, az olimpiai távon mindig végigment. (Pontosan sosem derült ki, mi lehetett a baj – a negatív tesztek ellenére a Covid-gyanú így is fennállt, miután később sokan betegedtek meg a mezőnyből.)
Hamarosan egy párizsi második hellyel feledtette a csalódást okozó szereplést, majd következett a római Európa-bajnokság, amelyre egy komolyabb vírusfertőzés és súlyvesztés után érkezett. Ráadásul a mostoha szélviszonyok miatt az ötnaposra tervezett viadalt két napba voltak kénytelenek bezsúfolni a szervezők, ez sem használt a csúcsformájától messze lévő veszpréminek. Végül a két egyéni távon 6. lett, míg a váltót ismét behozta ezüstérmesnek, bár százszázalékos állapotban talán nem csak előzni tudott volna, de a vezetést is megtartja az utolsó 300 méteren.
Az idényt egy-egy 4. hellyel zárta Kanadában, majd Eilaton – és egymás után harmadszor lett Világkupa-összetett győztes, ami megint csak nem sikerült még senkinek az eseménysorozat 2007 óra íródó történetében.
Az érett férfierő
Medencés úszóknál általában a 22-25 éves kort szokták említeni, mint amikor abszolút csúcson van egy versenyző – nyíltvízen ugyanakkor ez tolódik valamelyest, hiszen itt nem csupán úszni kell tudni, de harcolni is. Erre kaptunk bizonyságot 2023-24-ben, amikor Kristóf újból egészen döbbenetes eredményeket ért el a legnagyobb viadalokon.
A 2023-as világbajnokságon először is sikerült megszereznie a férfi szakág első vb-érmét 10km-en – a királykategóriában eladdig nem jött össze a dobogó senkinek, most ezüstérmes lett, újfent Wellbrock mögött. A fukuokai viadalon így is hatalmas volt az öröm, hiszen ezzel biztosította az olimpiai kvótát, és később újfent sikerült váltóérmet nyerni, ismét egy ezüstöt. A két vb-dobogó ugyanakkor a második héten nyújtott teljesítménnyel együtt adott igazán lenyűgöző képet arról, milyen formába lendült Rasó. Négyszázon és nyolcszázon teljesítette a szintet, majd 1500-on nem csupán döntőbe jutott, de élete addigi legjobbjával (14:51) végül a hatodik helyen végzett – korántsem mellesleg több mint 20 ezer méterrel az egész vb legtöbbet versenyző úszója lett.
„Ez az érett férfierő diadala, amikor minden egyben van, izomzatban, állóképességben, tökéletesen mentális tartással, döbbenet látni, milyen elképesztő teljesítményre képes” – értékelt velősen, ám annál sokatmondóbban Gellért Gábor.
Hogy ezek után zsinórban negyedszer is megnyerte a Világkupa-összetettet, az már-már papírforma-eredmények számított.
Hanem 2024-ben még egy újabb történelmi fejezetet sikerült hozzáírnia a már eddig is lenyűgöző sikertörténethez. A februári, dohai világbajnokságon ugyanis sikerült az, ami magyar nyíltvizesnek soha: immár világbajnok lett 10km-en. Fantasztikus versenyzéssel ért fel a legmagasabb csúcsra, hogy aztán kissé morogjon az 5km 4. helye után, ám a váltó bronzérme mindent helyrerántott. A medencében ezúttal 800-on remekelt s lett egyéni csúccsal ötödik, majd miután 1500-on nem jött össze a döntő, ifjú társát, Betlehem Dávidot „tolta” lelkileg, aki aztán óriási egyéni csúccsal felért a negyedik helyre.
Egy kisebb betegség miatt haloványabban indult a tavasz, a medencés ob-n a korábbi évek aranyai után ezúttal „csak” ezüstök és bronzok érkeztek a három kedvenc távon (400-800-1500 – igaz, a dobogón rendszeresen a veszprémi klubtársakkal pózoltak), az olimpiai felkészülés pedig nem szabadította fel kellőképp az izmait ahhoz, hogy júniusban egyéniben ott lehessen az éremosztásnál a belgrádi Európa-bajnokságon. Kompenzáció gyanánt viszont két Eb és három vb után valahára sikerült megnyerni a váltóviadalt, mégpedig óriási fölénnyel Szimcsák Mira, Fábián Betti és Betlehem Dávid társaságában. Azaz 2024 első felében egy egyéni vb-arany és egy csapat Eb-arany jelentette a tökéletes bemelegítést Párizsra.
