Kapuslegendát igazolt a Serie A-újonc Como 1907 – HIVATALOS

Az olasz labdarúgó-bajnokságba (Serie A) frissen feljutó Como 1907 csapata hivatalos oldalain keresztül jelentette be újabb nyári igazolását.

(Photo by Jean Catuffe/Getty Images)

A Como 1907 csapata megerősítette, hogy ingyen leigazolta Pepe Reinát a Villarrealtól. A hálóőr egyéves szerződést kötött új klubjával.

A 41 éves kapus két szezonon keresztül 43 alkalommal lépett pályára a spanyol csapatban, de a nyáron, szerződése lejártát követően elhagyta a klubot.

„Egy gyönyörű projektbe érkezem, egy olyan családba érkeztem, amely folyamatosan növekszik és minden évben igyekszik magasabbra tenni a lécet. Egy olyan bajnokságba térek vissza, amelyet jól ismerek, és amelyről tudom, hogy nagyon versenyképes. Szertnék mindent beleadni, hogy tovább fejlődjön a klub”

– mondta a kapus a Como hivatalos oldalának.

Reina a Barcelonában kezdte pályafutását, ahol 49 mérkőzésen lépett pályára, majd 2002-ben a Villarrealhoz került, ahol három szezonon keresztül a klub első számú kapusa lett, mielőtt a Liverpoolhoz igazolt. A korábbi spanyol válogatott játékos leginkább az Anfielden töltött nyolc szezonjáról ismert, ahol 394 alkalommal lépett pályára és négy trófeát nyert, köztük 2006-ban az FA-kupát, míg első három angliai szezonja mindegyikében elnyerte a Premier League Aranykesztyű-díját. Ezt követően megfordult a Napoliban, a Bayern Münchenben, a Milanban, az Aston Villában és a Lazióban, majd 20 évvel később, 2022-ben ismét a Villarrealhoz szerződött.

„Nagy örömmel üdvözöljük Pepe-t a klubnál”

– tette hozzá Cesc Fabregas, a Como vezetőedzője.

„Ő egy nagy nemzetközi tapasztalattal és nagyon versenyképes mentalitással rendelkező kapus. Ezen okok miatt biztos vagyok benne, hogy a hozzájárulása segíteni fogja a csapat fejlődését és javulását.”

Reina, aki a jövő hónapban tölti be 42. életévét, 977 alkalommal lépett pályára klub- és nemzetközi szinten pályafutása során. Az elmúlt szezonban 12 alkalommal szerepelt a Villarrealban, ezek nagy részét az Európa-ligában játszotta.

A Como 21 év kihagyás után jutott fel újra a Serie A-ba, és már olyan neveket igazolt, mint az AS Roma korábbi támadója, Andrea Belotti és a hírek szerint nagyon közel áll a Manchester Unitedből távozó Raphael Varane szerződtetéséhez is.

fociclub