A Közel-Keletre szerződött az AS Roma középpályása – HIVATALOS

Az AS Roma középpályása egy év után távozott a csapttól és Szaúd-Arábiában folytatja pályafutását…

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

Az AS Roma által tavaly nyáron szabadúszóként szerződtetett algériai válogatott középpályás, Houssem Aouar a szaúdi Al-Ittihad gárdájához igazolt.

A 26 éves középpályás pályafutása nagy részében az Olympique Lyont erősítette, 11 éves korától egészen tavaly nyárig a francia klub alkalmazásában állt. Aouar minden sorozatot figyelembe véve 233 mérkőzésen lépett pályára az OL színeiben, ezeken 41 gólt szerzett. Távozása után a “farkasokhoz” szerződött, azonban a római csapatnál mindössze 25 mérkőzésen jutott szerephez az előző szezonban, ezalatt négyszer volt eredményes. Mivel a felek nem ragaszkodtak a további közös folytatáshoz, egy év után máris elváltak útjaik egymástól.

A kiszivárgott hírek szerint a szaúdi csapat 12 millió eurós átigazolási díjat fizetett a játékosért az AS Romának.

fociclub