A Hull City védőjével erősített a PL-újonc Ipswich Town – HIVATALOS

Az angol labdarúgó-bajnokságba (Premier League) frissen feljutó Ipswich Town csapata szerződtette az angol másodosztályban (Championship) szereplő Hull City középsővédőjét. 

(Photo by George Wood/Getty Images)

Az Ipswich Town csapata megerősítette, hogy leigazolta a Hull City védőjét, Jacob Greavest. A 23 éves játékos 23,5 millió euróért érkezett az első osztályba frissen feljutott csapathoz,  és ötéves szerződést írt alá, amely 2029-ig köti a klubhoz.

Greaves mellett csapattársát, Jaden Philogenet is szerette volna szerződtetni az Ipswich, ám ez az üzlet végül meghiúsult, de a szélső iránt továbbra is nagy az érdeklődés, ahol az Aston Villa lehet érte a végső befutó, ám az Everton és a Crystal Palace is figyeli a játékos helyzetét.

Greaves, aki 2008-ban csatlakozott a Hull ifjúsági akadémiájához, kulcsjátékosnak számított az angol másodosztályban (Championship) szereplő csapat előző szezonjában, hiszen a Hull célja, hogy az Ipswich nyomdokaiba lépjen, és feljusson a Premier League-be. A 23 éves játékos az elmúlt négy szezonban rendszeresen szerepelt a Hull védelmében, és 177 alkalommal lépett pályára a klub első csapatában. Greaves bekerült a Championship 2023/24-es szezonjának csapatába, és ugyanebben az évben a Hull City Év Játékosának is választották.

Luke Woolfenden és Cameron Burgess voltak Kieran McKenna elsőszámú középsővédői az elmúlt szezonban, amikor az Ipswich biztosította a feljutást a Championshipből. George Edmundson és Axel Tuanzebe is bevethető volt a védelem közepén, bár utóbbi az idény utolsó szakaszában elsősorban jobbhátvédként szerepelt.

Az Ipswich a 2001/02-es szezon óta először jutott vissza a Premier League-be, miután egy évvel korábban a harmadosztályból (League One) feljutott a Championshipbe.

Az új idény előtt már véglegesen szerződtették Omari Hutchinsont a Chelsea-től és a West Ham Unitedet védőjét, Ben Johnsont.

fociclub