Átigazolások: a Fenerbahce a szaúdi bajnokság sztárját szerződtetheti! – sajtóhír

A mögöttünk hagyott nyáron a szaúdi Al-Ahli együtteséhez szerződő Allan Saint-Maximin a hírek szerint máris visszatérni készül az európai futballba, mégpedig José Mourinho hívására.

Erősödő sajtóbeszámolók szerint a török Fenerbahce új trénere szívesen látná csapatában a 27 esztendős francia ‘cselgépet’, akit a Fener a következő idényre kölcsönvenne a szaúdiaktól.

A hírek szerint Saint-Maximin nyitott a váltásra, amelynek érdekében kész elfogadni, hogy Törökországban alább kell adnia a fizetési igényeiből.

Fabrizio Romano értesülései szerint a felek előrehaladott egyeztetéseket folytatnak, olyannyira, hogy a 27 esztendős játékos és a Fener között már megszülethetett az egyesség is, így már csak a két klubnak kell megállapodnia a szerződés anyagi feltételeit illetően.

Saint-Maximin az elmúlt idényben 30 bajnokin és egy kupamérkőzésen lépett pályára Szaúd-Arábiában: 4 gólja és 10 gólpassza nem feltétlenül nevezhető rossz mutatónak, sokkal inkább beszélhetünk az ő esetében is beilleszkedési nehézségekről egy idegen országban, idegen kultúrában.

(Borítókép: Photo by Saycan Sayim/ dia images via Getty Images)

fociclub