Válogatott védőt igazolt az NB I újonca – HIVATALOS

A másodosztályból visszatérő ETO FC Győr jelentős erősítést jelentett be…

(Photo by Grzegorz Wajda/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Az NB I-be frissen visszatérő ETO FC Győr hivatalos oldalán adta hírül, hogy kétéves szerződést kötött az albán válogatott védővel, Eneo Bitrivel.

A 27 esztendős hátvéd albán Tomori csapatában kezdte futballpályafutását, majd profi karrierje a Partizani Tirana gárdájából indult. Jelentős nemzetközi tapasztalatra is szert tett, ugyanis megfordult Kazahsztán, Csehország és Norvégia élvonalában, míg legutóbb a lengyel Ekstraklasában futballozott a Cracovia csapatában, ahol a norvég Valerengától szerepelt kölcsönben.

A 192 cm magas belső védő hazája válogatottjában 2022. október 26-án debütált, melyben három alkalommal lépett pályára, emellett az összes európai kupa selejtezőiben is szóhoz jutott.

Először is nagyon örülök, hogy Győrben folytathatom a pályafutásom. Ez egy új kihívás lesz a karrieremben, amit szeretnék sikerrel venni. Azért érkeztem, hogy a csapat erőssége legyek, és ennek érdekében kétszázszázalékos teljesítményt akarok nyújtani. Várom már, hogy megkezdjük szereplésünket a bajnokságban!” – mondta első győri nyilatkozatában.

  fociclub