Visszatérhet Törökországba a kegyvesztett magyar védő – sajtóhír

Török sajtóértesülések szerint a Bundesligában kevés lehetőséghez jutó magyar válogatott hátvéd iránt ismét Törökországból mutatkozik érdeklődés…

(Photo by Clive Mason/Getty Images)

A Milliyet információi szerint a Trabzonspor kiszemelte magának a német Hoffenheimben mellőzött magyar válogatott hátvédet, Szalai Attilát, aki korábban már játszott a török bajnokságban.

A 26 éves hátvéd egy évvel ezelőtt igazolt a Hoffenheimhez a török Fenerbahcétól, azonban ősszel mindössze négy mérkőzésen lépett pályára. A több játéklehetőség reményében januárban kölcsön adták őt a szezon második felére a Freiburghoz, azonban az új csapatánál sem jutott több lehetőséghez, mindössze három mérkőzésen mindössze 101 percet töltött a pályán a Bundesligában, rögtön az első meccsén egy kapitális hibát vétett, és onnantól már nem számoltak vele, játékjoga visszakerült a Hoffenheimhez, amelynél szintén bizonytalannak tűnik a sorsa.

Sorozatos mellőzése ellenére Szalai helye a magyar válogatottban megkérdőjelezhetetlen, Marco Rossi szövetségi kapitány számít rá és a nemzeti együttessel az idei Európa-bajnokságon is részt vehetett.

fociclub