Tapasztalt középpályással erősítette meg a játékoskeretét az NB I-ből kieső Kisvárda csapata…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A másodosztályú Kisvárda hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a szintén az NB I-ből frissen kieső Mezőkövesd-Zsóry középpályását, Molnár Gábort.
A 30 éves támadó középpályás korábban a Mezőkövesd, a Diósgyőri VTK és a Puskás Akadémia csapataiban szerepelt. Molnár jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik, az NB I-ben 170 mérkőzésen szerepelt, ezalatt 34 találat és 31 előkészítés fűződött a nevéhez.
“A mezőkövesdi szerződésem felbontása után egy hetet egyedül készültem, közben sikerült megegyezni a Kisvádával, kedden pedig bekapcsolódtam új csapatam edzésmunkájába. Örömmel vettem a Kisvárda érdeklődését, tudom, hogy ez a klub vissza akar jutni, amely célok egyeznek az enyémmel, hiszen én is szeretnék mielőbb visszatérni a legjobbak mezőnyébe. Új kihívás a számomra is, remélem sikeres évünk lesz. Tapasztalatból mondhatom, hogy az NB II brusztolósabb bajnokság, mint az élvonal, de úgy látom, jó keretünk lesz, és meg tudunk majd felelni az elvárásoknak. Fel kell jutni!” – mondta el az új igazolás.
fociclub