Megvan a maximum, de láttunk sírós arcokat is

Négy távon (női 200 gyors, 400 vegyes, 50 hát, férfi 100 pillangó) megvan a maximális nyolc kvalifikáló, ugyanakkor a hölgyeknél az egy nemzet, két továbbjutó szabály miatt Pádár Nikolett és Mihályvári-Farkas Viktória is könnyeivel küszködve távozott a medencetérből, miután akadt náluk két jobb csapattárs. Női gyorsváltónk is döntős, első helyen. Ebben a sportágban az a…

Részletek

Orbán leváltotta az országos kórházfőigazgató-helyettest

Pintér Sándor javaslatára döntött a miniszterelnök. Felmentette szerdán Orbán Viktor kormányfő Bene Ildikó országos kórházfőigazgató-helyettest – szúrta ki a 444.hu a Magyar Közlöny friss számában. A döntés az erről szóló határozat szerint Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára született meg. Bene 2020 óta töltötte be ezt a pozíciót, előtte, 2010 és 2018 között a Fidesz egyéni országgyűlési…

Részletek

Rendszeresen fogadott el kenőpénzt egy szociális és gyermekvédelmi szerv zalai főosztályvezetője

A nő az egyik irányítása alatt álló intézmény vezetőjét is bevonta a bűncselekménybe. Vesztegetés miatt vádat emelt az ügyészség két nővel szemben, akik egy szociális és gyermekvédelmi feladatokat ellátó költségvetési szerv dolgozóiként pénzt fogadtak el egy gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cégtől. Az egyik zalaegerszegi nő a szerv zalai kirendeltségének a főosztályvezetője volt, a másik az ő…

Részletek

Teqball ob – Izsák és Blázsovics győzött egyéniben Győrben

Izsák Anna és Blázsovics Ádám nyerte egyéniben a MOL Országos Teqball Bajnokság III. és egyben utolsó fordulóját. A győri viadalon Izsák Vicsek Nórát és Dezsényi Zsófiát előzte meg a dobogón. Blázsovics mögött Cséri Soma lett ezüstérmes, a harmadik pedig Dombai Gergő lett. A vegyespárosok versenyét Katz Balázs és Kota Gabriella nyerte meg, míg férfi párosban…

Részletek

Bemutatták az ittas vezetés miatt letartóztatott Justin Timberlake rendőrségi fotóját

A zenész-színészt óvadék nélkül elengedték, szabadlábon védekezhet. Bírósági megjelenését július 26-ra tűzték ki. A világhírű színészt-énekest hétfőn kapták el ittas vezetés miatt a rendőrök, bilincsben vitték el és letartóztatták. Timberlake ellen ittas vezetés gyanúja miatt emeltek vádat – írtuk korábban. Azóta kiderült, Timberlake egy hotelben bulizott, mielőtt volánhoz ült. A CNN úgy tudja, a popsztár…

Részletek