Kegyetlen fasiszta, furfangos felügyelő, zseniális rabló – Donald Sutherland 12 arca

Kétszáz. Az IMDb filmes adatbázisban 200 produkció mellett van ott a neve színészként a csütörtökön elhunyt kanadai Donald Sutherlandnek. Az első film, amelyben – néhány apró televíziós szerep után – feltűnt, Wolf Rilla 1963-as, méltán elfeledett The World Ten Times Over-je volt, ebben ő volt a „magas férfi az Nightclubban”. Az utolsó szerepe pedig a…

Részletek

Átalakítás miatt áll át két műszakra a kecskeméti Mercedes-gyár az igazgató szerint

Jens Bühler, a Mercedes magyarországi ügyvezető igazgatója szerint a gyár jelenlegi 4500 munkahelye megmarad az átállástól függetlenül, sőt, az új gyáregységekbe több ezer főt fognak felvenni. Nem az elektromos autók iránti csökkenő kereslet, hanem a berendezések átalakítása miatt tartanak leállásokat a kecskeméti Mercedes-gyárban, és nyáron is ezért állnak át két műszakra – erről Jens Bühler,…

Részletek