Vetélytárs irányítójával erősíthet a Boca Juniors – sajtóhír

A Boca Juniors egyre közelebb áll a San Lorenzo támadó középpályásának megszerzéséhez…

(Photo by Antonio Balasco/KONTROLAB/LightRocket via Getty Images)

César Luis Merlo értesülései szerint a Boca Juniors együttese előrehaladott tárgyalásokat a San Lorenzo tehetséges középpályása, Agustín Martegani megszerzéséről.

A 24 éves irányító a Ciclón saját nevelésű játékosa, a felnőtt csapatban 2021-ben debütált. Martegani azóta minden sorozatot figyelembe véve 65 pályára lépés alatt négy gólt és nyolc előkészítést regisztrált a csapat színeiben. A Liga Profesional 2023-as kiírásában az előkelő harmadik helyen végző csapatban 16 pályára lépést vállalt. Az elmúlt tavasszal vételi opcióval a Serie A-ban szereplő Salernitanához került kölcsönben, ahol 18 mérkőzésen egy gólt szerzett.

Az olasz bajnokságból kieső salernóiak nem éltek vásárlási opciójukkal, így Martegani játékjoga visszakerült a San Lorenzóhoz.

A forrás úgy tudja, hogy a játékos a személyes feltételeket illetően már megegyezett a Bocával, amely a jelenleginél jóval magasabb fizetést kínálna számára, így már csak a két klubnak kell közös nevezőre jutniuk egymással az átigazolásról.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub