Az MTK új típusú megállapodást jelentett be egy másik csapattal – HIVATALOS

Az MTK Budapest együttműködési megállapodást kötött a másodosztályú Budafok csapatával…

(Photo By Stephen McCarthy/Sportsfile via Getty Images)

Az MTK Budapest hivatalos oldalán számolt be róla, hogy egy új típusú megállapodást kötött a Budafok csapatával.

Az együttműködés címe “Zakariás 100, aki összeköt minket” lett, és egymás múltját és jelenét tiszteletben tartva fognak együtt dolgozni a jövőben. Zakariás József személye és neve a múlt részeként alapként szolgál, de az is fontos szempont volt, hogy az elmúlt években sok tehetséges fiatal játékos kapott lehetőséget a két klub színeiben.

A klubok vezetői nem az eddig megszokott formát választották, hiszen a kézfogás ereje mindkét felet kötelezini fogja. A megállapodás teljes tartalmát a “Zakariás 100” ünnepségsorozat egy következő állomásán a szurkolók is megismerhetik, de az már most jól látható, hogy a játékosmozgások és szakmai együttműködések színessé és gyümölcsözővé teszik a két együttes kapcsolatát.

fociclub