Az Apple állítólag már megkezdte az összegek visszatérítését.
Amint arról már a hvg.hu is hírt adott, szerda délután óta számos magyar felhasználótól vontak le pénzt tévesen az Apple Pay mobilfizetéses és mobiltárca-szolgáltatásban regisztrált bankkártyájukról. Volt olyan, akinél mindössze 899 forint értékben végeztek tranzakciót a kártyáján, másnál öt percen belül nyolc levonást végeztek el és 550 ezer forintot vesztett. Volt, akinek olyan kártyájáról vontak le 6700 forintot, amelyet tavaly törölt az Apple Payből.
Az eddigi információk alapján az érintett tranzakciók kizárólag korábbi vagy jelenleg meglévő előfizetésekhez vagy vásárlásokhoz kapcsolódnak, téves technikai ismétlődéssel. Fizikai terminálokon történő vásárlások vagy készpénzfelvételes tranzakciók nem érintettek – írta csütörtöki közleményében a Magyar Bankszövetség közleménye.
Az Apple tájékoztatása szerint semmilyen visszaélésre utaló jel nincs, az ügyféladatokkal kapcsolatosan sem történt visszaélés, adatok nem kerültek veszélybe. A közlemény szerint technikai probléma miatt tévesen terhelésre került összegek visszatérítését az Apple megkezdte.
Ezt erősíti meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye is, amelyben azt írják, hogy minden károsultnak visszajár az általuk nem kezdeményezett és jóvá nem hagyott tranzakciók összege. Az MNB szoros figyelemmel kíséri az ügyet, felvette a kapcsolatot az érintett ügyfelek számláit vezető bankokkal, akiktől azt kéri, a lehető leghamarabb vizsgálják meg az esemény részleteit és a jogszabályoknak megfelelően járjanak el az ügyben.
Az MNB emellett arra kéri az ügyfeleket, hogy aktívan használják a tranzakciós limiteket a bankkártyák és az átutalási szolgáltatások esetén egyaránt, és csak a napi költéseikhez szükséges lehető legalacsonyabb értékeket állítsák be, amit csak indokolt esetben, ideiglenesen állítanak magasabbra, egyes nagyértékű tranzakciók előtt.
HVG