Gasly, Stroll és Verstappen is marad – csütörtöki F1-es hírek

A pilótapiaci fejlemények határozták meg a Formula-1-es Osztrák Nagydíj csütörtöki médianapját, hiszen két csapat is bejelentést tett. Előbb az Alpine közölte, hogy többéves szerződéshosszabbítást írtak alá Pierre Gaslyval, majd nem sokkal később az Aston Martin is megerősítette a nyilvánvalót, miszerint 2025-től is Lance Stroll lesz Fernando Alonso csapattársa.

f1-gasly-alpine

Alonso egyébként méltatta is a kanadait: a spanyol arról beszélt, hogy egyetlen korábbi csapattársával sem volt olyan a viszonya, mint Stroll-lal, akit elkötelezettnek tart a munkája iránt, és azt is részletezte, miért remek hír a maradása a csapatnak és személyesen neki is – bővebben ide kattintva.

A pilótakeringő fennmaradó részének kulcsa továbbra is Carlos Sainznál van. A Ferraritól távozni kényszerülő spanyol szerint nem a tripla forduló közepe alkalmas arra, hogy alaposan átgondolja a jövőjét, azt ugyanakkor elmondta, hogy az idei helyzete sok mindenre megtanította az F1-ről – többek között arra is, hogy nem bízhat meg sokakban.

Valtteri Bottas ugyan név szerint nem említette Sainzt, de erős utalást tett rá, hogy egyetlen ember döntésétől függ sok más csapatnak és versenyzőnek is a jövője – a finn szavai itt olvashatók.

Akinek szintén kérdéses még a jövője, különösen Helmut Marko minapi, Liam Lawsont preferáló nyilatkozata után, az Daniel Ricciardo, a Visa Cash App RB ausztrálja azonban nem érzi úgy, hogy még lekésett volna arról, hogy meggyőzze az energiaitalosokat – igaz, azt is elismerte, hogy rajtuk kívül viszont más opciója nincs az F1-ben.

f1-verstappen-redbull-spielberg-day0

Max Verstappen jövője pedig papíron ugyan egészen 2028-ig biztosított, de a spielbergi sajtónapon újfent el kellett ismételnie: maradni fog a Red Bullnál – részletek itt.

Igazolt a Williams is, viszont nem versenyzőt, hanem mérnökök egész sorát: összesen 26 szakembert csábítottak el rivális F1-es alakulatoktól, élükön Matt Harmannal, az Alpine korábbi technikai igazgatójával.

Természetesen az erőviszonyok kapcsán is érkeztek nyilatkozatok. A már említett Marko szerint például az dönt egyelőre a javukra, hogy Verstappen hibátlanul vezet, Lando Norris viszont nem.

Maga a McLaren pilótája közben arról beszélt csütörtökön, hogy a verseny utólagos elemzése alapján túl kritikus volt a barcelonai rajtja kapcsán, viszont mégsem volt annyival gyorsabb az MCL38-as, mint a Red Bull, csak az eltolt stratégia miatt tűnt úgy. Azt viszont ő elismerte, hogy tökéletes munka kell Verstappenék legyőzéséhez.

f1-norris-barcelona-mclaren-1

A McLarennél egyébként átmeneti motorhome-ot használnak a hétvégén Spielbergben a múlt heti tűzeset után – helyszíni kollégánk, Horváth Dániel fotója erről itt található.

Nagy kérdés, hogy az említett két alakulat harcába hogyan szállhat majd be a Ferrari. Frederic Vasseur csapatfőnök szerint nem igaz, hogy a McLaren jobban fejleszt, míg Charles Leclerc azt cáfolta, hogy trend lenne a visszaeső forma náluk: elmondása szerint a montreali és a barcelonai küszködésük két külön tőről fakadt. A Red Bull Ring nyomvonala ellenben kedvezhet nekik.

Ha már Red Bull Ring: az FIA elmagyarázta, hogyan változtatott – főként sóderágyak telepítésével – a tavaly óriási kavarodáshoz vezető pályahatárokon.

Visszatérve még a Ferrarihoz: Leclerc azt is elárulta, hogy ezúttal is megbeszélték a feszültségeket a barcelonai versenyt követően, és a monacói nem tart attól, hogy megromlana a következő hónapokban a viszonya a csapattársával.

formula.hu