Népszava: A Fidesz új EP-frakció létrehozásáról tárgyal, Andrzej Babiš és Robert Fico pártjával

A frakció ötlete Orbán Viktortól származik – állítja a Népszava.

Orbán Viktor, Andrzej Babiš és Robert Fico pártja tárgyalásokat folytat egy európai parlamenti frakció létrehozásáról – erősítette meg a Népszavának több egymástól független EU forrás.

Az egyetlen politikai csoporthoz sem tartozó Fidesz, a liberálisokat elhagyó cseh ANO és a szocialistáktól kitessékelt szlovák Smer egy döntően közép- és kelet-európai képviselőkből álló, a politikai fősodorral szemben álló blokkot kíván létrehozni a visegrádi országok bázisán. A Népszava úgy tudja a frakció ötlete Orbán Viktortól származik.

A tömörülésbe várják a Jarosław Kaczynski vezette lengyel Jog és Igazságosság (PiS) pártot is, amely az euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakcióját erősíti. Eredetileg ebbe a pártcsaládba szeretett volna belépni a Fidesz is, ám az annak gerincét alkotó olasz kormánypárt, az Olasz Testvérek és az ECR pártcsalád elnöke, Giorgia Meloni ajtót mutatott neki.

A lap információi szerint a PiS átcsábítása azért is elképzelhető, mert a lengyel képviselők erősen megosztottak az ECR csoport irányvonala miatt. Emellett a jelenleg az Európai Néppártban ülő Janez Jansa Szlovén Demokrata Pártját is az új frakcióba invitálnák, ám az ő átpártolásukra nem sok esély van, miután egyik képviselőjüket a frakció alelnökének választották a múlt héten.

A pártcsoport alakításhoz hét tagállamból 23 képviselőre van szükség.

HVG