Nagy sikerként tálalja a kormány, hogy mélypont közelében jár a csok-igénylések száma

Új feladata van a családügyi államtitkárnak: Hornung Ágnes időről időre kiáll sajtótájékoztatót tartani, és elmondja, hogy milyen szépen nő az érdeklődés a csok plusz és a falusi csok iránt. Valójában ezek a számok azt jelentik, hogy nagyon nagy szerencsével talán sikerülhet elérni azt a szintet, amely a csok eddigi leggyengébb évében volt, és a tavaly ilyenkori érdeklődés felénél egy kicsit állunk jobban időarányosan.

Íme a legfrissebb számok: januártól májusig hatezren igényelték a csok pluszt – az eddigi leggyengébb évkezdés a 2016-os volt, akkor januártól júniusig 7666 igénylést folyósítottak, most nagyot kellene menni, hogy ez a szám meglegyen. Tavaly ilyenkor még 10 259 volt a folyósítások száma január és június között, a csúcsévben, 2021-ben pedig az egész év alatt közel 40 ezer folyósításig jutottak. Falusi csokot eközben 2500-an kértek.

A csok pluszt átlagosan 26, a falusi csokot 8 millió forint összegben igényelték – tette hozzá. Ez azt is jelenti egyben, hogy az igénylők többsége valószínűleg, egy, legfeljebb két gyereket vállal be: egy gyerek vállalása esetén 15 millió forint igényelhető, kettőnél 30 millió.

Ahogy azt korábban megírtuk, az új csok csak a nevében plusz, hiszen a maximum 50 millió forintos kedvezményes (legfeljebb 3 százalékos kamatú) hitel felvételéhez mindenképpen új gyereket kell vállalni. A csok plusz direkt támogatást nem tartalmaz, csak a gyerek(ek) érkezésekor elengedett 10 millió forint tartozás formájában.

HVG