„Nagyon ellene voltam, hogy ezek a sportok ott legyenek az olimpián, de megnyertek maguknak” – csíptünk el egy beszélgetést a b-girlök, azaz a breaktáncos lányok versenye közben szombat délután a VIII. kerületi Ludovika Campus egyik csarnokában. És az Orczy-kertet járva az volt az érzésünk, hogy nagyon sokan mások is ugyanígy éreznek.
A parkban csütörtöktől vasárnapig zajlottak az olimpia programjába frissen bekerült városi sportágak selejtezőversenyei, BMX-esek, gördeszkások, falmászók és breaktáncosok harcoltak azért, hogy ott lehessenek Párizsban. De míg a hagyományos sportoknál gyakran tényleg az az érzése az embernek, hogy szabályos harc folyik a kvótákért, itt teljesen más a hangulat. Feltűnően sok a pacsi, az ölelés, egymás ugratása.
Ráadásul az egész fesztiválhangulatban zajltott: bármerre sétáltunk, előbb-utóbb megütötte a fülünket valami jó zene, az orrunkat valami finom illat. A szervezők mindenféle interaktív programmal is készültek, lehetett falat mászni, épített pályán gördeszkázni, breakmozdulatokat tanulni, bringázni. Sokan vitték is a saját felszerelésüket, főleg vagányul kidekorált deszkából lehetett látni rengeteget.
A legtöbben azért csak bámészkodtak, miközben sorra járták a helyszíneket. Nekik láthatóan semmi közük nem volt azokhoz a szubkultúrákhoz, amelyek itt megmutatták magukat, mégis lelkesen tapsoltak egy látványos ugratás vagy egy pazarul kivitelezett akrobatikus mozdulat láttán. És talán az ő vagy a gyerekeik fejében is megfordult, hogy ezt milyen menő lenne kipróbálni. Kihasználták ezt a sportági szövetségek is, amelyeknek ennél jobb eseményt kitalálni sem lehet a bázisuk növelésére.
A városi sportok programba emelésével kettős célja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Az egyik, hogy oda vigye az olimpiai sportokat, ahol az emberek vannak – vagyis hogy ne nekik kelljen elmenniük valahová, ha ezekre kíváncsiak. A másik pedig a fiatalok érdeklődésének felkeltése, azoké, akik nem ülnek oda a tévé elé, hogy órákig nézzék a közvetítést, inkább átpörgetnek néhány klipet a TikTokon és trendi, korban hozzájuk közelebb álló sportolókat követnek a közösségi médiában.
A három évvel ezelőtti tokiói olimpián már szerepeltek a BMX-esek, a falmászók és a gördeszkások – utóbbiak között nagyon sok a tizenegynéhány éves fiatal –, a breaktánc viszont Párizsban debütál. Hogy az erő- és akrobatikus elemekkel tűzdelt, a hetvenes évek New Yorkjában, a bronxi gettó utcáin a hiphop kultúra részeként kialakult utcai táncnak van-e helye a játékokon, arról komoly vita zajlott, hiszen számos más sportág irányítói is régóta szeretnék elérni, hogy feljuthassanak a legnagyobb színpadra. Akadt squashjátékos, aki az olimpia megcsúfolásának nevezte, hogy a break bekerült a programba, másoknak az nem tetszett, hogy egy újabb pontozásos esemény kap helyet a játékokon. A breakközösséget is megosztotta a dolog: az ellenzők azzal érveltek, hogy ez a fajta tánc nem verseny, sokkal inkább művészet, önkifejezési mód, amelyet nem érdemes formalizálni és szabályozni. Életstílus és kultúra, amelyet nem lehet kiragadni az eredeti közegéből.
Pedig a versengés nem áll távol a breaktől, a táncosok ugyanis a kezdetektől „párbajoznak”, és ezt a formát veszik át az olimpián is. Az indulók – 16 lány és 16 fiú – párokba sorsolva egymás „ellen” táncolnak majd. Bár a b-girlöknek és b-boyoknak vannak előre begyakorolt szettjeik, improvizálniuk is kell majd, mert nem tudják, hogy a DJ milyen zenékkel készül. A break erő- és akrobatikus elemekből, a konkrét táncmozdulatokból (top rock), a talajon elvégzett lábmunkából és mindezek kitartásából (freeze) áll össze. A bírák nem csupán a táncosok technikáját, az elemeik sokszínűségét figyelik, hanem a kreativitásukat, az előadásmódjukat, a rögtönző képességüket és azt is, hogy meg tudják-e mutatni a személyiségüket.
Biztos, hogy a szombati verseny közönségének kilencvenöt százaléka sosem látott korábban breaktáncpárbajt, de nagyon élvezte a küzdelmeket. Minden egyes szaltót, fejen pörgést vagy addig még nem látott egyéni mozdulatot ováció fogadott, a nézők együtt éltek az előadásokkal, értékelték, hogy a művésznevükön induló versenyzők – MadMax, Fresh Bella, Lil Zoo vagy Starry – a riválisukkal pereltek vagy éppen kimutogattak a küzdőtérről. Ráadásul a breaking az olimpia műsorára kerülve sem akar megváltozni, ezt jelzi, hogy a versenyzőket bekonferálók is inkább MC-nek voltak tekinthetők egyedi stílussal, és a zsűri tagjai is művésznéven szerepeltek, így volt a döntnökök között Virus vagy Intact is – nagy a kontraszt sok hagyományos ötkarikás sportággal.
„Életemben nem vigyorogtam még ennyit versenyen. Mondogattuk egymásnak, hogy haza kellene indulni, de valaki mindig megszólalt, hogy na, csak még egy párost nézzünk meg” – mondta egy társaság egyik tagja a csarnokból kifelé.
A szabadtéri események kifejezetten nagy tömeget vonzottak, az alkalomra felépített mobil lelátók rendre megteltek, hosszú sorok alakultak ki a feljutásra várókból. Sokan meg sem próbálkoztak ezzel, onnan nézték a versenyzőket, ahonnan tudták: egy közeli dombról, székre állva vagy valamelyik útbaigazító tábla talapzatára fellépve.
A freestyle BMX-eseket volt a legkönnyebb megfigyelni így: a rámpákból, ugratókból és korlátokból álló pályán elképesztő magasságokba lódulnak fel, ott pedig – már-már meghazudtolva a fizika törvényeit – a bringájuk kormányát vagy vázát pörgették, esetleg Superman-pózba vágták magukat. Nem túlzás, hogy a többség tátott szájjal bámulta őket.
Az olimpián is ez lesz a feladatuk: hatvan másodperc alatt a lehető legtöbb trükköt bemutatni. A pontozók ezek nehézsége, az ugrásaik magassága, a kreativitásuk és a stílusuk alapján pontozzák majd őket.
A freestyle gördeszkások a félcső, az utcai és a park szakág közül az utóbbi kettőben versenyeznek az olimpián. A street pályák utcákat idéznek utcabútorokkal, lépcsőkkel, korlátokkal, padkákkal és rámpákkal, a park pályák pedig afféle teknők, bennük extra elemekkel. A sportolók sorrendjét a bemutatott trükkjeik magassága, gyorsasága és bonyolultsága határozza meg.
Az Orczy-kertben, a lovarda tőszomszédságában mindkét pályát felépítették, és mindkettőnél telt házzal futottak a versenyek. Akik már nem fértek fel a lelátókra, a karám keresztlécein ücsörögve figyelték a versenyzőket.
A legkényelmesebben a sportmászókat lehetett megfigyelni, akiknek a nagyréten építettek gigantikus mászófalakat az alkalomra. A bal oldalon a gyorsasági mászás 15 méter magas emelvényét, amelynek legyőzéséhez a legjobb férfi versenyzőknek nem egészen 5, a nőknek pedig alig 6,5 másodpercre van szükségük. Középen a boulder fal kapott helyet, amelyre kötélbiztosítás nélkül kapaszkodnak fel a sportolók. Ezt jobbról a nehézségi mászás fala határolta; ez áll a legközelebb a természetes sziklákon zajló sportmászáshoz.
Hogy a NOB jól döntött-e, amikor felvette az olimpiai programba az utcai sportokat, még nem egyértelmű. Tokióban a koronavírus-járvány miatt nem lehettek nézők az eseményeken, így nem tudni, hányan lettek volna kíváncsiak ezekre a versenyszámokra. A tévés közvetítések viszont szép nézettséget hoztak. Ha csak a kvalifikációs sorozat budapesti – és egy hónappal ezelőtti, sanghaji – látogatottságát nézzük, úgy tűnik, bejött a húzás.
A Ludovikára – igaz, ingyenes volt a belépés – úgy mentek ki ezrek, hogy tudták: csupán négy magyarnak szurkolhatnak: Szarvák Csenge (b-girl Csenge) és Lobontiu Menotti Noris (b-boy Noris by Nature) a breaktáncosok, Kempf Zoltán a BMX-esek, Tusnády Nimród pedig a sportmászók között. Kijutnia sajnos egyiküknek sem sikerült Párizsba, de mindannyian arról beszéltek: remélik, hogy a szereplésük új lehetőségeket nyit meg a magyar versenyzőknek a sportágukban.
Írta a HVG