F3: Az élről ütötték ki egymást a csapattársak a sprinten

A juniorkategóriák is pályára gurulnak Barcelonában, a fiatalok versenyeinek sorát pedig a Formula-3 sprintfutama nyitotta szombat délelőtt. A pénteki időmérő eredménye alapján a fordított rajtrácsos sprintet a tridentes Santiago Ramos kezdhette az élről, őt csapattársa, Sami Meguetounif és a camposos Mari Boya követték.

Nagyon tiszta rajttal indult a futam, a tridentesek tartották a rajtsorrendet az élen. A bajnoki cím egyik esélyese, a Williams-junior Luke Browning versenye nem kezdődött jól, egészen a 15. helyig csúszott vissza a brit. A harmadik körben szörnyű fordulatot vett a Trident futama: Meguetounif próbálta megelőzni csapattársát, viszont a manőver közben ráment a fűre a belső íven, elvesztette irányítását az autó felett és hátulról hozzáért Ramoshoz. Így a Trident 1-2-ből dupla kiesés lett az olasz csapat sorsa. Ezzel a biztonsági autós fázis után Boya vezetésével folytatódhatott a verseny, mögötte a McLaren támogatottja, Alexander Dunne és a másik camposos, Oliver Goethe következett.

 

Az élen a verseny feléhez érkezve szinte semmi sem választotta el egymástól az első hármat, akik lerázták magukról a mögöttük a maradék pontokért csatázó csoportot. A kicsi különbségek ellenére Dunne csak ijesztgetni tudta sokáig Boyát, az előzésre azonban nem tudta rászánni magát. Az utolsó körökben egy biztonsági autós fázis vette el Dunne-tól az előzés utolsó lehetőségét. A remek futamot teljesítő, 15 helyet előrelépő Sebastian Montoya és a bajnoki éllovas Gabriele Mini ütköztek össze és csúsztak ki a pályáról.

Így Boya behúzta a futamgyőzelmet Dunne és Goethe előtt. A holnapi főfutamot reggel 10:05-től az M4 Sport közvetíti.

formula.hu