Luxushajó segített 68 menekültnek, akik egy csónakban sodródtak az Atlanti-óceánon

Sajnos több társuknak már későn érkezett a segítség.

A Philipp Oldendorff teherszállítóhajó legénysége Tenerifétől mintegy 815 kilométerre délre észlelte, hogy egy emberekkel teli, kenuszerű csónak sodródik nyíltvizen. Miközben első segélyben részesítettek a menekülteket, a térségbe irányították az Insignia luxushajót, hogy ideiglenesen gondoskodjon róluk – írja a CNN.

A hatvannyolc túlélő mellett az Oceania Cruises tulajdonában lévő Insignia fedélzetére három holttestet is átemeltek. A rossz időjárási viszonyok miatt azonban két ember földi maradványait hátra kellett hagyniuk, illetve az egyik súlyos állapotban lévő menekült elhunyt, mielőtt egy helikopterrel kórházba tudták volna szállítani.

Az összesen hatszázhetven utas befogadására alkalmas luxushajó épp egy száznyolcvan napos világkörüli úton van, és a menekülteket – köztük három nőt és három gyermeket – a tenerifei hatóságoknak adják majd át.

A spanyol belügyminisztérium adatai szerint 2024 .január 1. és június 15. között 23 037 menekült érkezett az országba a tengeren keresztül, ez 122,6 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest. A Walking Borders migrációs jogvédő szervezet pedig nemrég közölte, hogy az év első öt hónapjában közel ötezer ember halt meg a tengeren útban Spanyolország felé, ez azt jelenti, hogy naponta harminchárman vesztették életüket.

HVG