Megállapodott új edzőjéről a Torino – HIVATALOS

Megbízható olasz sajtóinformációk szerint eldőlni látszik, hogy a következő szezontól ki lesz a Torino új edzője…

(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)

Gianluca Di Marzio informácói szerint a Torino vezetősége megállapodott a feljutó Venezia elöljáróvai abban, hogy 800 ezer eurót fizet a klub vezetőedzője, Paolo Vanoli szolgálataiért cserébe.

Az 51 esztendős tréner edzői pályafutása elején a különböző olasz korosztályos válogatottak stábjában tevékenykedett, majd az olasz válogatottnál Gian Piero Ventura asszisztense volt. Vanoli egy időben Antonio Conte segédjeként is dolgozott a Chelsea-nél (2017-2019) és az Internél (2019-2021), majd 2021 decemberétől 2022 júniusáig a Szpartak Moszkvát irányította első vezetőedzői megbízatása alkalmával.

Az oroszoktól való távozását követően 2022 novemberében vette a velencei csapat vezetését, melyet az első szezonjában a bejuttatott Serie B rájátszásába, de ott rögtön az első körben búcsúztak. Ezzel szemben a második idénye már jobban sikerült, az Arancioneroverdi végig versenyben volt az automatikus feljutásért, végül a harmadik helyen zárta az alapszakaszt, a rájátszást megnyerve pedig feljutott a Serie A-ba.

Vanoli azonban a jelek szerint nem követi a velencei klubot az élvonalba, hanem a továbbiakban az Ivan Juric utódját kereső Torino vezetését veszi. Mindeközben az olasz sajtó már azt is biztosra veszi, hogy Vanoli utódja a kieső Frosinone-tól a napokban elköszönő Eusebio Di Francesco lesz a Venezia kispadján.

fociclub